Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Roncstermő anyaföld

2009.05.31
Roncstermő anyaföld 
Sokat bántják őket, pedig inkább dicséretet érdemelnének, mint rossz szavakat vagy megvetést. Lelkes szondázói a múltnak, folyamatosan mentik azokat az értékeket, amelyeket lassan, de biztosan megemésztene az anyaföld. A roncskutatókról van szó – olyan hazafiakról, akik a szabályokat betartva fémkeresőznek, s akiket a mindent egybemosó liberális szennymédia, méltatlanul, általában fasisztának, "jobb esetben" csak lelőhely-fosztogatónak titulál. Lövészárokles a napfényes Alföldön.
   
"Mindent csak szabályosan – ez a mottónk. Aki ezt nem tudja vagy nem akarja megérteni, nem való közénk" – szögezi le a beszélgetés elején a csapat első embere, István. A férfi – civilben könyvtáros és helytörténész – egy parlagon hagyott szántóföld szélén randevúzott velünk. Miután még egyszer tisztázzuk a cikk közlésének feltételeit, megtudjuk, hogy a terület tulajdonosa egy fővárosi bróker, aki engedélyt adott rá, hogy birtokát a második világháború elhagyott tárgyaiért lelkesedő csapat átvizsgálja. A környéken komoly harcok dúltak. A szántóföldön ágyúállások, lövészárkok húzódtak – a fiatalok ezekből remélnek ezt-azt. A törvény szerint az 1711 után földbe került tárgyak nem számítanak régészeti leletnek.

A roncskutatás természetközeli hobbi. Erről tanúskodnak a napégette arcok, karok és hátak. A felszerelés viszonylag egyszerű: két-három fémkereső, egy tucat kisebb és nagyobb ásó, ecsetek, vakolókanalak, mérőszalagok, piros-fehér régészeti kitűzők meg egy villanyszerelők által használt tenyérnyi kábelfelderítő műszer. Ez utóbbi arra szolgál, hogy a kidobott földben hajszálpontosan meghatározhassák az apróbb fémdarabok helyét. A szórakoztatásról egy halk telepes magnó gondoskodik – a kutatók az erdélyi, felvidéki népzenét és a hazafias jellegű muzsikát kedvelik: Kárpátia, Ismerős Arcok.

Miközben a fiúk ásnak, a lányok bográcsgulyást főznek egy szélvédett teknőben. Tűzrakás előtt átnézzük a helyet, nehogy lőszer kerüljön a lángoló fahasábok alá. A nem lebomló hulladékok szemeteszsákokba kerülnek – külön a műanyag, külön az üveg. Némelyik állami intézményben bátran példát vehetnének e szelektív gyűjtésről.

Elsőnek egy ágyúállást faggatunk: döbbenetes, hogy a háború után több mint hatvan évvel még mindig világosan fölismerhetőek a körvonalai. Körbefotózzuk, GPS-sel meghatározzuk a helyét, majd jönnek a fémkeresők. Szaporán csipog a műszer, és a szőke homokból elsőnek két rozsdás gyalogsági ásó kerül elő, ezt követi tucatnyi tekintélyes méretű töltényhüvely. A szakértők azonnal fölismerik, anno valamiféle tarack lőszere volt. Drótkefe segítségével lecsiszoljuk az alját, kiderül, német gyártmány. Kibukkan még néhány szétrohadt 1,2 voltos akkumulátor, egy marék üvegcserép, rengeteg repesz és töméntelen rejtélyes rendeltetésű apró vashulladék. A MÉH-telepen az egészért nem adnának kétszáz forintot, a fiatalok mégis úgy örülnek minden darabnak, mintha Attila kincsét találták volna meg.

Odább egy lövészárok terpeszkedik. Hajdani fenekéről két rohamsisak, több száz puskalőszer-hüvely, egy negyed távcső, egy-egy félbetört német és magyar dögcédula, két alumínium kanálgép, egy rozsdás kés, egy baltafej, két marék szög és még vagy öt kilogrammnyi mindenféle vasdarab, repesz kerül elő. Az egyik lány a kidobott földben talált egy ezüst ötpengőst. Senki nem érti, miért nem vették észre a gépesek. A tárgyak külön vászonzacskókba vándorolnak. Az apróbb hüvelyek fenekét majd lecsiszolják – így kiviláglik, ki és mikor gyártotta őket, a személyi azonosítók pedig támpontul szolgálnak ahhoz, hogy melyik alakulat védhette a hazát a szántó szélén.

"Ha lőszerbe ütközik az ásó, azonnal abbahagyjuk a munkát, a helyszínt bejelentjük a tűzszerészeknek. Csak ott kutatunk, ahol megengedik. Semmit nem teszünk el: a középkori leleteket – hiszen ilyesmi is gyakorta előjön – a megyei múzeumban adjuk le, a harctéri hulladék pedig a leendő helytörténeti kiállítás anyagául szolgál. Ha pedig tetemre lelünk, kihívjuk a hadisírgondozókat" – mondja vezetőnk. Szavai szerint méltatlan, hogy a liberális szennymédia hullarablóknak, lelőhely-fosztogatóknak, fasiszta eszmék megszállottjainak titulálja őket.

A munkát jóízű ebéd koronázza. Rigó énekel az egyik bokorban, annak a tövébe ülünk le enni. A gulyás kiváló – került bele ugyan néhány bogár, de attól csak jobb lett az íze.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.