Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Roncskutatás – versenyben az idővel

2009.02.15

Roncskutatás – versenyben az idővel

A II. világháború ideje alatt, a Magyarország feletti légi harcok során több mint háromezer repülőgép nem tért vissza a bázisára. Ezek egy része kényszerleszállást hajtott végre, a másik része lezuhant és belefúródott a földbe, vagy víz alá süllyedt. A felszínen maradt roncsokat a hatóságok elszállították, vagy a leleményes helyi emberek elbontották és felhasználták. Így lett repülőből kerítés, háztető vagy például Gencsapátiban fáskamra. Érintetlen roncsokat csak olyan mélységben lehet találni, ahol a megközelítésükhöz a lelemény már nem volt elég. Eddig a lezuhant gépek tíz százaléka sem került elő, ezért van mit keresni. Sajnos a szemtanúk egyre fogyatkoznak, ezért versenyt futunk az idővel.

 

Az alábbi történetben szereplő gépet is szemtanúk segítségével találtuk meg. Bábosik László emlékei alapján jutottunk el a gép lelőhelyéhez. Tavaly augusztusban sikerült az első típusazonosításhoz szükséges darabokat felhozni. Ezek alapján megállapítottuk, hogy egy La-5FN típusú repülőgép darabjait rejti a föld. A háború alatt mindössze 150 zuhant le hazánk felett ebből a típusból, de eddig egyet sem sikerült feltárni.

Idén nyáron kezdtük el az engedélyek megszerzését. Tájékoztattam az MH 86. Szolnok Helikopterbázis parancsnokságát, hogy egy fontos leletet szeretnénk feltárni. A bázison mindenki segítette az előkészületeket, ami megkönnyítette a dolgomat. Az összes engedély beérkezése után kezdődhetett a munka.

Az eredeti terv szerint szeptember 3. és 7. között emeltük volna ki a roncsot. Három napra terveztük a munkát, első napon a földmunkát, a következőn a lelet feldolgozását, tisztítását végeztük volna el, majd végül a táborbontás és szállítás következett volna. Az időjárás azonban közbeszólt.

Az előrejelzés szerdától már esőt és hideget ígért, ezért két nap alatt végeznünk kellett a földmunkával. A 4x4 méteres munkaterület kijelölése után ásóval kezdtünk a feltáráshoz, és a gödör környékét is átvizsgáltuk a detektorral. A becsapódási kráteren kívül eső részt a markoló mélyen kiásta, így a leleteket ásóval és kislapáttal kapartuk ki úgy, hogy a kitermelt földet, agyagot kitoltuk a markoló által ásott gödörbe. Ezzel a módszerrel nagyon gyorsan haladtunk. Estére 3-4 méter mélyen jártunk. Fél tíz körül ért véget az első nap.

Másnap két csoportra osztottuk az erőinket: Megyer Áron és Légrády Lajos egész nap a kiemelt darabokat tisztította, azonosította, a munkafolyamatot dokumentálta, és szelvényezte a gödröt. Igy megdupláztuk a tempót: dokumentáltunk és feltártunk!

Reggel borongós időre ébredtünk, tudtuk, hogy sietnünk kell. A módszerünk nem változott: kráter körbeásás markolóval, feltárás kézzel. Előbukkant a motor és a mögötte lévő törzs első része, egy nagy tömböt alkotva a köré tapadt agyaggal. Ekkorra már feljött a talajvíz, ezért beüzemelték a katasztrófavédelem szivattyúját, ami a motor kiemeléséig folyamatosan dolgozott. Meggyorsítva a tempót, a gödörben nem kezdtük el kibontani az agyagtól összetapadt tömböt, hanem a markoló 5 méter mélységig körbe ásta, majd a tömb oldalát függőlegesen lefaragtuk. Úgy gondoltuk, hogy a 63 év alatt kikeményedett agyag egyben tartja a motort és a rápréselődött darabokat.

Az elgondolás jó volt, mert a kiemelés közben, csak néhány kisebb darab hullott vissza a gödörbe. Két kötelet hurkoltunk rá és a markoló kezdte kiemelni a gépet. A kiemelés szerencsére elsőre sikerült. Szerda reggelre teljesen elromlott az idő, ezért levonultunk a terepről. Teherautóra pakoltunk mindent és beszállítottuk a múzeumba. Nagy ponyvákra pakoltunk le minden darabot, a sáros részeket lemostuk. Késő este néma csenddel emlékeztünk a szovjet pilótára és Baksa Tomira. A kiemelés sikerét Baksa Tamásnak és a szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzszerészeknek ajánlottuk!

A történeti kutatás még nem zárult le. A szovjet pilóta nevét eddig még nem sikerült kideríteni – az átütött motorszámok ezt valószínűleg megnehezítik –, de Horváth Gábor kutatásai alapján valószínű, hogy a szovjet 5. légi hadsereg, 279. hadosztályának 92; 192; 486-ik ezredében szolgált. Bábosik László szemtanú emlékei szerint, kis magasságban zajlott a légi harc, ezért a német és magyar légi győzelmi jelentések között, elsősorban a kis magasságban lelőtt repülőgépeket kerestük. Heinz Ewald főhadnagy 1944. november 16-án jelentett egy lelövést kis magasságban, ezért valószínűsíthető, hogy ez a gép került elő. A szemtanú és a pilóta visszaemlékezése a légi harcról sok fontos ponton egyezik, ezért talán nem túlzás azt állítani, hogy Ewald volt a győztes pilóta.

Köszönettel tartozom mindenkinek, akik a kiemelésen dolgoztak, vagy támogattak minket. Egy jó csapatban dolgozhattam, ahol mindenki tudta, hogy gyorsan és hibátlanul kell tevékenykedni, hogy sikeres legyen a kiemelés!
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.