Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Repülőgép kiemelés Újszász határában

2009.02.15

Repülőgép kiemelés Újszász határában 

November 10-én a németek feladták Újszászt, ezen a napon gyújtották fel a templomtornyot, hogy az orosz csapatok a későbbiekben ne tudják magaslati megfigyelőpontként használni. 

November 16-án Újszász környékén heves légi harcot vívott egy orosz és egy német pilóta. 

Ezen a napon Heinz Ewald, a Luftwaffe fiatal hadnagya volt az, aki Messerschmitt 109-es repülőgépével került ki győztesen ebből a "halálos verekedésből" egy orosz Lavocskin La-5 FN-el szemben. 

A két újszászi szemtanú, Bábosik László 8, Szórád Béla, aki ma Jászboldogházán él, 14 éves volt a történet idején. 

Az ő elmondásukból kiindulva sikerült egy olyan repülőgéproncsot a Magyar Roncskutató Egyesületnek kiemelnie, amelyből eddig Magyarországon még egyetlen példány sem került elő. 

Bábosik László így mesélte el a történetet: 

"Azokban a napokban, amikor az újszászi templomtorony égett, láttam, hogy Újszász felől két repülőgép közeledett a tanyánk felé. Az egyik menekült, az üldöző gép pedig folyamatosan lőtte. Átrepülték a Tápió folyót, miközben az első gép füstölt. A tanyánk közvetlenül a Tápió gát tövében volt. Kinn álltunk az udvaron, de ahogy a gépek közeledtek, apám jobbnak látta, ha bemegyek a házba, mert ekkor már az orosz gép - apámék később már látták rajta a vörös csillagot - hirtelen visszafordult a Tápió irányába, és a tanyánk felé közeledett. A tanya fölött átrepülve a pilóta a becsapódás előtt kiugrott a gépből, de az ernyője már nem nyílt ki, mert nagyon alacsonyan volt. A gép becsapódását követően hatalmas víz- és sároszlop tört fel a szikes talaj miatt. A pilóta további sorsáról sajnos semmit nem tudok, talán a később megjelenő orosz katonák elvitték, vagy eltemették valahol." 

A kutatást 2006 augusztusában kezdtük el Magó Károly főtörzsőrmesterrel, aki a szolnoki M. H. 86 Helikopter Bázison teljesít szolgálatot. Az elsődleges adatgyűjtés (szemtanúk meghallgatása) után megkértük a két idős embert, hogy jöjjenek ki velünk a lezuhanás helyszínére, és mutassák meg, mire emlékeznek 63 év távlatából. Először Bábosik Lászlóval mentünk ki a helyszínre, ő rámutatott egy területre, amit a következő napokban fémkereső detektorral átvizsgáltunk, de nem volt eredményes a kutatás. 

Aztán pár nappal később Szórád Béla is kijött velünk a helyszínre, és ő is megmutatta, hogy emlékezete szerint hová csapódott be a gép. 

Talán 50 méter eltérés volt a két idős ember helymeghatározása között, ami több mint 60 év távlatából hihetetlennek tűnik! Újra előkerült a detektor, és néhány perc alatt meg is lett a kráter, ami szabad szemmel is látható volt. 

Az első ásónyommal kiforduló lemez egy kék színű, kb. 20 cm-es alumíniumlemez volt, ami annak idején a gép alsó borítólemeze lehetett. Jöttek még elő kisebb-nagyobb lemezek, alkatrészek, de az igazi kiemelést 2007-re kellett halasztani, hiszen ilyenkor rengeteg engedélyre van szükség, amit ez év nyarán sikerült is beszerezni. 

A kiemelés munkálatait az M. H. 86 Helikopter Bázis, a szolnoki Repülő Múzeum és a Magyar Roncskutató Egyesület végezte, a megyei Katasztrófavédelem és a Magyar Honvédség tűzszerészei biztosítása mellett. 

A Roncskutató Egyesület 2007. 09. 03-06. között tervezte meg a repülőgép roncsának kiemelését. A tábor kialakításával kezdődött meg a munka, azokat a sátrakat állította fel a csapat egyik része, melyeket egy Komatsu típusú erőgéppel együtt a szolnoki repülőbázis biztosított a következő napokra. A kutatók másik fele nekikezdett a kézzel történő ásásnak, ugyanis a markoló segítségét itt nem lehetett igénybe venni, mivel nagyon sok lemezdarab és egyéb alkatrész volt a földben 20-30 cm mélyen, melyeket nagyon óvatosan kell kiásni, hiszen sokszor lőszert, robbanóanyagot is rejtenek ezek a kráterek. 

Az időjárási előjelzést figyelembe véve a hétfői napon reggel 9-től naplementéig dolgozott a csoport, sötétedés után pedig a sátorban folytatódott az addig előkerült alkatrészek azonosítása. Ezen a napon sok alkatrész került elő, voltak közöttük kisebb adattáblák, vezetékek, kipufogócső csonkok, a pilótaülés bekötőcsatjai, melyek nyitott állapotban voltak, tehát a pilóta biztosan kiugrott a gépből. Továbbá előkerült egy biztosíték, a műszerfal egyik darabja, de nagyobb lemezek is voltak, ilyen például a kipufogósor mögött elhelyezkedő hővédő lemez és a futómű borítólemeze, melyen jól látható egy lövedék ütötte lyuk. Előkerült a két Shvak 20-as gépágyú, amelynek rakaszában már csak az üres hevedereket találták meg a tűzszerészek. Mivel ez a repülőgép vegyes fa - fémépítésű volt, rengeteg égett faborda, ill. vásznazott falemez került elő, részint az eredeti álcázó festéssel. Sajnos a motor sérülésére utaltak azok a hengerdarabok, melyek már kisebb mélységben is előkerültek, innen lehetett tudni, hogy a becsapódás ereje olyan nagy volt, hogy a 14 hengeres, 1630 lóerős csillagmotorról több henger is leszakadt, tehát épségben maradt motorra már nem lehet számítani. 

Másnapra nem sok jót ígértek a meteorológusok, fokozatosan romló időjárás volt várható. 

Kedden délelőtt még szeles, borongós, de száraz időben folytak a munkák. 

Az előző napi hosszú és kitartó munkának köszönhetően ezen a napon már látszottak a La-5-ös motorjának hátsó tartónyúlványai. 3 méter mélységben meredeztek az ég felé, ezek irányából lehetett következtetni a gép becsapódásának szögére, illetve arra, hogy a motor milyen helyzetben fekhet a kemény, ragadós iszapban. Délutánra sikerült a gép motorját teljesen körbetisztítani, lefaragni róla a szó szerint kék színű iszapot. A gödörben folyamatosan terjengett a mindent átható olajszag. De e nélkül is akadtak dolgok, amik megnehezítették a munkát, ugyanis a gödör oldala a talajvíz hatására egyre sűrűbben kezdett beomlani, vigyázni kellett, mert volt, amikor 2 méter magas, több mázsa súlyú agyagtömb vált le a falból. Itt már több mint 4 méter mélységet mutatott a mérőrúd skálája! 

A talajvíz helyenként térdig, combig ért, nagyon megdolgozott a katasztrófavédelem által biztosított szivattyú, nehéz lett volna a segítségük nélkül. 

Ekkorra már a gép motorjának a kiemelése volt hátra, de egyben ez volt a legnehezebb feladat, ugyanis a motor a rárakódott kemény iszappal együtt kb. 1 tonna súlyú volt, és az eleje már 5 méter mélyen feküdt. Két ember lement, és a motort "megkötötte", miközben a többiek figyelték a gödör oldalait, amelyek a beomlás határán voltak. Nagyon kellett igyekezni, mert a föld sem adta vissza könnyen a 63 évig féltve őrzött titkát. 

A motorra rákötött hevederek az erőgép kanalához lettek rögzítve, és most következtek a legkritikusabb percek. Mindenki azon izgult, hogy a Komatsu lesz-e olyan erős, hogy ezt az irtózatos súlyt ebből a mélységből ki tudja emelni. Feszültek az idegek és a speciális heveder, aminek a végén nagyon lassan, méltóságteljesen megemelkedett a motor, mintha újra egy repülőgépet kellene neki a levegőbe emelnie. Nagyon hosszúnak tűnt az a néhány perc, mikorra a talajszint fölé tudta emelni a markoló a súlyos terhet, és biztonságosan ki tudta fordítani a füves területre. Azonnal körbevették a résztvevők, mindenki egyszerre érintette meg a nagy fémtömeget, ami több mint fél évszázada egy vadászrepülőt segített a felhők közé. 

Az időjárás is kitartott a végsőkig, de kedden délután már kérlelhetetlenül szakadt a mindent péppé áztató, hideg eső, amely másnap is intenzíven kitartott. Szerda reggel tábort bontott az addigra már átfázott, csuromvizes csoport, a leletek felkerültek a teherautóra, és a roncs elindult utolsó útjára, a szolnoki Repülő Múzeumba, ahol eddig is nagyon sok repülőgépen végeztek restaurálást a múzeum munkatársai, amit mindenki megcsodálhat a repülőtér lekerített részén elterülő szabadtéri részén, illetve egy fedett hangárban. 

Közben a tűzszerészek megszámolták az üres hevedereket, amiből kiderült, hogy a kétszer 200 lőszer javadalmazásból nem maradt sem a fegyverben, sem a rakaszban lőszer. 

Ez azt jelenti, hogy az ismeretlen orosz pilóta ellőtte utolsó töltényét is, haláláig keményen, férfiasan harcolt. 

Ma, amikor ez a cikk íródik, már sok alkatrész átesett a különböző tisztításokon, és kezd egyre több darab árulkodni a gépről. 

A roncskutató csoport minden gépet egyforma precizitással, próbál kiemelni, megmenteni az utókor számára, teljesen mindegy, hogy a feltárt gép melyik nemzet légierejében teljesített szolgálatot. Mi minden pilóta emléke előtt fejet hajtunk, hovatartozástól, eszmétől függetlenül. 

Kötelességünknek tartjuk az emlékezést, és nagyon örülök, hogy egy ilyen csoport tagja lehetek! 

Ezúton szeretném megköszönni a segítséget a szolnoki M. H. 86 Helikopter Bázis parancsnokának és a kiemelésen részt vevő katonáknak, a Szolnok megyei Katasztrófavédelem dolgozóinak, Molnár Péter polgármesternek és az újszászi polgármesteri hivatalnak, valamint a Szász étterem főnökének, illetve dolgozóinak. 

A környéken több repülőgép is tűnt el, a Magyar Roncskutató Egyesület most már egy másik gép helyszínét próbálja felkutatni. Amennyiben a későbbiekben egy másik gép kiemelésére kerül sor, beszámolok róla. 

 
 

A roncs megtalálásának körülbelüli helye

 

Egy szovjet La-5FN zuhant le 1944 novemberében Újszász közelében

 

Nagy András nyugalmazott őrnagy, roncskutató, az egyik rendkívül jó állapotban
megmaradt szelepet mutatja

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.