Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kincskereső fémdetektorral

2008.06.06

Kincskereső fémdetektorral

A fémdetektor halkan búg, ahogy Zsolt, a hétvégi archeológus óvatosan mozgatja a műszer tárcsáját a vetés felett. Százezreket érő antik pénzérmeket kurkászunk már egy órája, de nincs kapás. Helyszíni tudósítás egy dél-dunántúli szántóföldről.

– A rohadt vadászok! – morgolódik Zsolt, s bal kezével szétmorzsolja a földcsomót, amelyből egy kopott fémdarab bukkan elő. Leteszi a droidnyelven felsikoltó detektorát a földre, s remegő szájjal keres újabb szitkokat, de nem talál.
– Én is utálom a vadászokat! – segíti ki Józsika a nem mindennapi helyzetből, hogy egy idegen is jelen van ásatáskor. – Meg a parasztokat – teszi hozzá halkabban, mire apja koszos kezével kokit nyom fejére.

A nyolcadikos Józsika szakasztott az apja. Mindketten rajonganak az Indiana Jones-filmekért, a számítógépes játékokért, az édességért, titkos hobbijuk antik pénzérmék felkutatása, s egyikük sem tudja kapásból, ki írta a Kincskereső kisködmönt, pedig kötelező olvasmány volt. Tekintetük, alkatuk, hajszínűk, mint a klónoké. Őzbarna, sosem nyugvó szempár, katonásra nyírt fizimiska, egészséges testszín, szőrmentes arc, madárcsontozat, tökéletes reprodukció. Zsoltban és Józsikában az is közös, hogy más emberek számára tisztességesnek tűnő szakmák képviselőit szívből gyűlölik. A vadászok és a földművelők mellett neheztelnek a régészekre, az állatorvosokra, a rendőrökre, meg a polgármesterekre is. A besúgókat és a bankárokat sem szívlelik igazán, ám velük még nem találkoztak élőben. Józsika, akárcsak apja ennyi idősen, a „mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre mindig ugyanazt válaszolja: „kincskereső”, amin a rokonság jót szokott derülni, kivéve a fiú édesanyját.
– Szednék össze az urak a töltényhüvelyeket! – dünnyögi Zsolt, közben Józsika leshelyzetbe vonul. – A kocsmában is visszaviszem magam után a poharakat, nem hagyok rendetlenséget. Szanaszét hagyják a fémkacatokat, aztán feleslegesen sípol be Artu. Ki tudja, hogy a sok veszélyes hulladék hány év alatt bomlik el!

Artu, a detektor érzékeny műszer. Képes negyven centi mélyen is megkülönböztetni a fémet a kőtől. A használati utasításban nem szerepel, de a jogban járatlan állampolgárnak érdemes óvatosan hozzányúlnia Artuhoz és a hasonló fémkereső detektorokhoz a kockázatok és mellékhatások miatt. A privát szférát még szabadon lehet fűrkészni velük, a strandot vagy a szántóföldet letapogatni stabil idegrendszerrel és jó ügyvéddel javallott. A detektorpiac liberális, bárki vásárolhat a hazai forgalmazóktól, használatát engedélyhez sem kötik. Ilyennel dolgoznak a földmérők a közműtérképek elkészítéséhez, illetve építőipari vállalatok, miután az alvállalkozói hálózat leggyengébb láncszeme egy adag betonnal intett búcsút a csatornafedél formájában jelentkező építkezési akadálynak.
Artu legfőbb ellensége az eső és a tapasztalatlan kéz, emiatt Józsika is mindössze egy ünnepi alkalommal próbálhatta ki élesben: tavaly tavasszal jutalomból, miután katolikus nagyszülei nagy örömére első áldozott a templomban. Élete legboldogabb napja volt. Artu másfél éve szolgálja Zsoltot, s jól hoz a konyhára. Több mint százezer forintot is megér, viszont keveset fogyaszt, kilenc voltos elemmel működik. Józsika, ha unatkozik, míg apja a pénzérmék után kutakodik a szántóföldeken, nyelvével a tartalékelemeket szokta tesztelni. Amelyik nem csíp, azt kislabda-hajításban jó messzire dobja. Testnevelésből és történelemből mindig jeles volt.
– A talaj szürke színeződése arról árulkodik, hogy a szervesanyag-kibocsátás nagyobb – mutat a kukoricaszárak közé Józsika, mintha a leckét kérdeztem volna. – Az ürülék, a hulladék, az égetés megfesti a földet. Az edényekből könnyű megállapítani, mely kor lakói éltek itt – felvesz egy vörösbarna cserépdarabot a szántásból. Mustrálja egy darabig, majd apjának kiált. – Ez mikori lehet? Zsolt abbahagyja egy pillanatra az elektromágneses kaszálást:
– Nem tudom.



Bip, bip, bip. Árpád-kori templomrom a szántóföld közepén.

Józsika folytatja:
– A parasztokkal az a baj, hogy ész nélkül szántanak, vegyszereznek és égetik a tarlót, ezzel egy csomó lelőhelyet tönkretesznek. Az ekék elpusztítják a települések nyomait, a vegyi anyagok és a magas hőmérséklet bomlasztja a fémpénzeket. Mire a saját gépemmel állhatok neki, nem lesz mit kitúrni – legyint lemondóan. – Az állatorvosokkal is sok a gond – ingatja a fejét –, beadják az injekciót a jószágoknak, aztán beledobják a tűt és a csomagolást a trágyába. A gazdák kihordják a földekre, mi meg azt hisszük, kincset találtunk.

Másfél órája szkenneljük a földet, de még nem látjuk rejtett értékeit. Csak tucatnyi szög, drótdarab és töltényhüvely került elő Artunak hála. Pedig a helyszín ideális lelőhelynek ígérkezett. A megyei múzeum évkönyvében az olvasható, hogy ókori település nyomai találhatóak errefelé. Mögöttünk domboldal zöldell, néhány méterre patak csordogál az erdő felől a falu irányába, a szántóföld déli szöglete foltos és tele van apró cserépdarabokkal. Sörösdobozokat sem látni sehol. A jelek arról árulkodnak, hogy évszázadokkal ezelőtt emberek éltek a vidéken, s még egyetlen detektoros kommandónak sem jutott eszébe behatolni a föld alá.
– Traktor! – kurjant fel Józsika váratlanul, s az árnyékos domboldal fedezékébe lökdös. A gazban landolunk lihegve, terepszínű ruhánk nyújt menedéket. A jármű csaknem egy kilométerre pöfékel hármunktól, ez mégis vészhelyzet.

A kincskeresőket a kereskedelmi televíziók kényszerítették kurucéletre. A rendszerváltás idején, amikor feltűntek az első amatőr régészek, a szántóvetők nem is sejtették, mi folyik a kertek alatt. „Az asszony elveszett gyűrűjét keresem” vagy „ellenőrizzük a vízátfolyásokat” – mondták a kincskeresők a falu népének, s a többség elhitte a hihetetlent. Csupán egy-két öreg parasztember tette szóvá, hogy nincs az a lelkes férjuram, aki hajlandó lenne napokig keresni a legelő szélén a fehérnép jegygyűrűjét a rekkenő hőségben, de aztán elnézően mosolyogtak. A letaposott vetemények miatt átkozódókat pár éve egy üveg borral, némi váltópénzzel le lehetett kenyerezni, ma tízezrek kellenének. A földművelőknek a Fókusz és az Aktív riportjai láttán esett le a tantusz. Azóta vasvilla vagy mobiltelefon után nyúlnak, ha meglátnak egy „sípoló botost”. A fagyok beköszöntével van ismét nyugalom a határon.

Mindjárt dél, Artu hármat sípol. Zsolt a gyalogsági ásóval kiemel egy darab földet, ahol a detektor többször is jelzett. Tenyerén szétmorzsolja, majd elégedetten rám vigyorog. Józsika izgatottan feladja őrhelyét.
– Egy kisbronz! – mutatja Zsolt a körömnyi zöldes fémcafatot. – Talán ötven forintot ér, de legalább jó helyen járunk.
Kisbronzból több mint tízezer darabot talált Zsolt, mióta második világháborús fegyvergyűjteményének egyik legbecsesebb darabját, egy német pisztolyt elcserélte első fémdetektorára nyolc évvel ezelőtt. Középkori és ókori ezüstérmékből pár százat lelt, ezek darabjáért már több tízezer forintot is megadnak a gyűjtők a fővárosban. Tavalyelőtt olyan római aranypénzekre bukkant Székesfehérvár környékén, amelyekért egy numizmatikus egyenként negyedmilliót fizetett. A pénzből vett egy tűzpiros Suzuki Swiftet, ami most a vetés határában parkol. Az illetékes múzeumot nem értesítette a történtekről.
– 80-100 ezret összeszedek egy hónapban, a kisebb fővárosi éremboltokban szó nélkül megveszik az árut. A megtalálónak járó jutalomból nem kérek, elvből nem fáradozom jutalékos alapon – mondja büszkén Zsolt, amikor arról kérdezem, megéri-e a kockázatot az illegális régészkedés. – Egy műszaki boltban dolgozom, a minimálbérnél alig többet viszek haza. Kis város a miénk, nincs lehetőség tisztességes jövedelemre. A családot meg el kell tartani valamiből – vonja meg a vállát. – Ez nem lopás, amit csinálunk, hanem értékmentés. Ha az államon múlna, itt rohadna a földben a történelmünk.

– Amennyiben a nemzetmentő törekvések engedély nélküli fémdetektoros leletfeltárásban nyilvánulnak meg, az bűncselekmény – állítja Vukán Béla. A Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztályának vezetője úgy tudja, hogy a régészek mellett a természetvédelmi őrszolgálat részéről érkezik a legtöbb bejelentés illegális kincskeresésről. A nyomozó szerint lopás, rongálás és orrgazdaság gyanúja merül fel, ha valakinél antik pénzeket és fémdetektort találnak egy ilyen szituációban. A bírósági ítélkezés drákói. Nemrég Kaposváron kapcsoltak le egy kincsvadászt, akinél az ércpénzeket az európai börzéken jegyzett árfolyamon kérték számon. Az orrgazdaságot nem egyszerű bizonyítani, hiszen bárki állíthatja, hogy a Konstantinus császár képével díszített tantuszok a nagyapa hagyatékához tartoznak. A rend őreit szinte biztos nem elégíti ki a válasz.


Római apró - darabja körülbelül 50 forintot ér.

– Pénzzé teszem a múltat, de minél sárgább legyenek az érmék – bíztat a kereskedő az egyik budapesti éremboltban, miután arról kérdezem, megvenné-e antik pénzeimet. Nem érdekli a nevem, a nagyapám, csak az örökség.
A nyugati országok egy részében a múzeumok megvásárolják a földben talált drága fémeket, de az aprót a becsületes megtalálónál hagyják. Idehaza a btk. mellett egy 2001-es miniszteri rendelet szabályoz, mely szerint a legközelebbi múzeumban a talált tárgyak helyett a régészeti osztályt, valamint a lelőhely-bejelentő adatlapot érdemes keresni.

Aki felhív egy múzeumot, hogy nem hétköznapi pénzre bukkant a kertben, készségesen felvilágosítják a törvényes lehetőségekről, kivéve, ha napokig ásatáson vannak a régészek. Az oxidálódott fémpénzekért néhány héten belül vízjelekkel ellátott, inflációbarát bankókat kínálnak, az újságcikkeket eredményező leletnél egy elismerő oklevél és ünnepélyes kézfogás is jár. A tíz százalék körüli tiszteletdíjra – a rendelet szerint – a nemesfém napi piaci értékének figyelembevételével lehet igényt tartani, ami extra financiális és kommerciális szaktudást feltételez a múlt ismerőitől.
A birodalmi idők kincseit törvénytelenül kutatók maguk sem tudják, milyen hatalom van a kezükben. Ha egyszer összefognának, s egyszerre adnák le a talált javakat, simán taccsra vághatnák az állami büdzsét. A múzeumok költségvetésében nem szerepel tételként a megtalálókat illető jutalék, a gyűjtemények bővítésére is egyre kevesebb jut, így a fenntartónak – az önkormányzatnak – kell biztosítania plusztámogatást a tiszteletdíjra.

Zsolt kisbronza egy piszkos befőttesüvegben landol a tűzpiros Suzuki csomagterében. Holnap egy kis törődés – kefélés, öblögetés – vár rá a konyhában, valódi kilétét egy borsos éremkatalógus fogja felfedni.
A termőföldet egy-két óra alatt ugarrá formálta kincskereső csapatunk. A térdig érő kukoricaszárak meghajlottak nagyságunk alatt, galvánelem, sörösdoboz és papír zsebkendő árulkodik a közelmúltról.

Artuval a kezemben mélyen hallgatunk.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

ember!!!

(geronimo, 2010.10.16 20:56)

˝A termőföldet egy-két óra alatt ugarrá formálta kincskereső csapatunk. A térdig érő kukoricaszárak meghajlottak nagyságunk alatt, galvánelem, sörösdoboz és papír zsebkendő árulkodik a közelmúltról."

Hát igen szétdobálják a szemetüket letarolják a kukoricaföldet és akkor még a vadászokra panaszkodnak hogy az évente ellőtt 4-5 skulójukat nem talkarítják fel maguk után.Isten mencs nekem a kincskeresőkkel nincsen semmi bajom én az ilyen esztelen tahókat rühellem.


Az állatorvosokkal is sok a gond – ingatja a fejét –, beadják az injekciót a jószágoknak, aztán beledobják a tűt és a csomagolást a trágyába. A gazdák kihordják a földekre, mi meg azt hisszük, kincset találtunk HHiii de az mekkore pech mikor a saját eldobált elemedet találod meg, semmi logika egyszerűen semmi.

Csepel

(galbo, 2008.06.10 15:23)

– Szednék össze az urak a töltényhüvelyeket!
Amelyik nem csíp, azt kislabda-hajításban jó messzire dobja. Testnevelésből és történelemből mindig jeles volt. És szemetelésből is? 1:1