Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Izgat a kincs, ha van, ha nincs

2011.08.30

Izgat a kincs, ha van, ha nincs 

A fémkeresők szerint a hatályos törvények inkább gátolják a földben talált fegyverek leadását

 

Kádár-kori pénzérméket és alumínium gyűrűt is találhattak a detektorokkal a kincskeresők a zalaköveskúti rendezvényen

Őszinte vallomást kívánok tenni: a címet loptam egy barátomtól, bizonyos ifjabb Tolnai Istvántól. Ő szignózza ezzel a találó mottóval az országba és a határon túlra szerteszét küldött episztoláit. A jeles férfiú zalaköveskúti lakos. A hely és személye ismert lehet olvasóinknak, többször megemlékeztünk róla az elmúlt években. Vagy a családi vállalkozásban működtetett állatparkjuknak próbáltunk hírverést csapni, vagy éppen arról számoltunk be, mivel üti agyon idejét Pista, aki fémkereső is, s e hobbija örve alatt immáron sokadszor nagyszabású nemzetközi detektoros találkozót szervezett a közelmúltban a família birtokán.

Régész nem jött

Ifjú Tolnai Istvánt szakmai körökben csak Vakondként emlegetik. Mivel masszív antialkoholista, ismerősei és barátai a „majd leisszuk” lehetősége híján kénytelenek egyéb módon viszonozni a tőle kapott szívességeket. Mi például a sok jóért cserébe, szállítmányozásra adtuk a fejünket: egy biciklit utaztattunk a Hévíz-közeli településre Budapestről. Az értékes „cangát” az a Farkas István fővárosi vállalkozó ajánlotta föl a rendezvényt záró tombolára, aki évek óta szívügyének tekinti az esemény támogatását.

Egy találkozó nincs előadás nélkül. Az idén több is volt. Eredetileg a régészeket is meghívták, de ki tudja miért, ők távol maradtak. Pedig, mint az események mutatták, nem akarta volna őket senki „megenni vacsorára”. Az első tájékozatót a tűzszerészek tartották. A hosszú szakmai mondókát nem szívesen foglalnám össze (vélhetően keveseket érdekel mélyebben a különböző srófra járó „gyilkosok” belső lelkivilága), maradjunk annyiban: mind a járőrparancsnok százados, mind a beosztott főtörzsőrmester nyomatékkal hangsúlyozta, eszébe ne jusson senkinek piszkálni a detektorozás közben előbukkanó lőszereket, bombákat, gránátokat és egyéb pokolgépeket, mert rajtavesztenek. Különösen akkor, ha eszement módon bíznak magukban. Kérdésekre a százados néhány szóval ecsetelte, mi történik akkor, ha ezek némelyike működésbe lép. A kisebb fajták leviszik az ember ujjait, kiütik a szemét, a közepesek elteszik emlékbe a karokat, míg a nagyobbak széttrancsírozzák az egész testet. Céltalan bővebben kifejteni: nem szép kilátás egyik sem. Az itt-ott kikandikáló robbanótesteket amúgy állampolgári kötelesség bejelenteni – elsősorban a területileg illetékes rendőrségen vagy a jegyzőnél, de jobb híján megteszi a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóaljának ügyelete is. Aki ezt megteszi, semmiféle retorzióra nem számíthat – ám aki bizonyíthatóan elmulasztja, azt komolyan megbüntetik. Ha valaki fél, hogy lenyomozzák, illetve egyszerűen nem óhajt közelebbi kapcsolatba kerülni a hatóságokkal, egy névtelen levélben is fölvilágosíthatja az illetékeseket az előtalálás pontos helyszínéről. A százados zárszavában a józan paraszti ésszel és az emberiességgel érvelt: „A mások által bűnös felelőtlenséggel otthagyott robbanótesteket gyermekek is föllelhetik, nekik pedig semmiféle veszélyérzetük nincs e tárgyakkal szemben. Vajon ki venné magára az ártatlanok halálának ódiumát?” Mit lehet mindehhez hozzátenni?

Puskát leadni!

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa, egy alezredes arról beszélt, mit kell tenni akkor, ha valaki lőszert vagy fegyvert, illetve utóbbinak látszó tárgyat ás ki a föld alól. Ezek sorsa a törvény által szigorúan megszabott, s teljesen egyértelmű: minél hamarabb le kell őket adni valamelyik közeli őrszobán. E cselekedetért nem jár semmiféle büntetés, pusztán a polgár adatait rögzítik. Ám aki ezt elmulasztja, megbüntetik. Hogy súlyosabban vagy könnyebben, attól függ, mit lelnek nála a rendőrök.

Az alezredest a hallgatóság szinte bombázta kérdéseivel. Ki arra volt kíváncsi, szabatosan mi a tűzfegyver fogalma, mások arról faggatták, mi számít történelmi, muzeális vagy gyűjteményi puskának, pisztolynak. Majdnem minden fölvetésre pontos feleletet kaptunk. A tiszt tekintélyét csak növelte a hallgatóság soraiban, hogy ha valamire nem tudott válaszolni, akkor azt kertelés nélkül bevallotta. Ráadásul jegyzetet sem használt, olyan összeszedetten beszélt, hogy sok csapnivaló politikus megirigyelhetné a stílusát. Mondandója végén sem sietett el, hanem szívesen vett részt a négyszemközti konzultációkon.

A fémkeresősök az előadás után csoportokba verődve értékelték ki a frissen szerzett tudást. Egyöntetű volt a véleményük, hogy a jelenleg érvényes törvények nem elősegítik, hanem kimondottan gátolják a talált fegyverek leadását. Azokat ugyanis még hatástalanítva sem kaphatja vissza föllelője – minden megy a dunaújvárosi kohóba. Még akkor sincs a legális birtoklásra mód, ha egy világritkaságot vet föl a mély.

Pittyeg a határ

Az előadások után Tolnai István teszt- és versenypályát készített a nagyérdeműnek. Pár ezer négyzetméteren hónapokkal ezelőtt beszántott egy kisebb vagyont – rézpitykétől a Kádár-kori pénzeken át az alumínium gyűrűig ezernyi apróságot. A résztvevők fölsorakoztak, majd beindult a versengés: ki lel több vacakot adott idő alatt?

Zalaköveskútra egyébként három fémkeresős vállalkozás, két könyvárus és egy népi fazekakat kínáló cég is eljött. Az eseményt záró tombola fődíja a fentebb említett kerékpár mellett egy modern detektor volt. Felesleges ecsetelni: mindkettő boldogságot okozott a győzteseknek.

Csak egy húszperces váratlan eső és a régészek hiánya okozott némi csalódást. Igaz, egyikért sem a szervező a hibás. Az archeológusok távolmaradása bizonyult különösen fájónak, hiszen köztudott, hogy sokan működnek együtt a fémkeresőkkel – csak erről köreikben sajnos nem ildomos beszélni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.