Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fémkeresősök és műkedvelő régészek (138)

2009.09.06

Fémkeresősök és műkedvelő régészek

 

 

 

"Az újságokban pedig csak minden fémkeresős embert rablónak, tolvajnak kiáltanak ki. Miért nincs a magyar embereknek joga hozzá, hogy a saját országának múltját önmaga is megismerhesse kézzelfoghatóan? Itt nem a hatalmas kincsekről van szó, hanem apró kis tárgyakról, amikre bárki rábukkanhat, akár ha csak sétál olyan helyen. Nagyszerű érzés, ha találsz egy pénzt például, és belegondolsz: 1500 éve azzal fizetett egy ember. Nem csak egy üvegen keresztül akarom látni a múltat. Franciaországban az érték 50 százaléka a megtalálót illeti. Ha az állam nem lenne olyan kapzsi, mint amilyen, lehet, hogy a Seuso kincsek is a Nemzetiben lennének, nem pedig annak lordnak a birtokában. Ezzel szerintem sokkal többet tennének a műkincsmaffia ellen, mint a totális betiltás politikájával."

A fenti sorok írója nincs egyedül a véleményével, különösen nem a műkedvelő régészek által látogatott internetes beszélgetőfórumon. A jelek szerint meglehetősen sokan vélik úgy, hogy fémkeresővel járni a szántóföldeket, világháborús relikviák vagy éppen régi pénzérmék után kutatva, jó szórakozás. Éppen olyan hobbi, mint mondjuk a vasútmodellezés vagy a bélyeggyűjtés. Legfeljebb egy kicsit rizikósabb, hiszen a fémkeresős kutatást amatőr kincsvadászok számára nem engedélyezi a törvény.

Vagy mégis? Hiszen a fémkereső-sök internetes honlapján, a www.kincs. lap.hu-n olvasható egy tanulságos levélváltás, amely a fémkeresősök és a Zsaru magazin jogszabály-értelmezője között folyt. Ebben a jogász úgy nyilatkozik, hogy "magán célra bárki vásárolhat fémkereső detektorokat, saját tulajdonán természetesen használhatja is minden következmény nélkül. Amennyiben a szomszéd kertjében szeretne »keresgélni«, vagy közterületen, strandon, stb., akkor a tulajdonostól nyilván engedélyt kell kérnie". Ennek a meglátásnak viszont radikálisan ellentmond egy régész hozzászóló megjegyzése a kincskeresők internetes fórumán. Ez - némi stílusbeli szelídítéssel - így hangzik: "Magyarországon elkobozzák a detektort. Németországban negyvenezer márka a bünti. Magyarországon viszont a Béla haverom szétrúgja a fenekét annak, akit turkálni lát, és nincs diplomája. A németeknél olcsóbban megússzák..."

HIRDETÉS

Nem véletlen, hogy ilyen nagy a bizonytalanság a fémkeresőzés körül. Hazánkban több jogszabály is vonatkozik rá, ám ezeket nem könnyű átlátni. A legalapvetőbbnek az örökségvédelmi törvény regulája látszik, eszerint minden régészeti lelet az állam tulajdona. Ennek megfelelően az ismert régészeti lelőhelyek általános védelem alatt állnak: számuk több mint százezerre rúg. Mindazok, akik ilyen területen kóborolnak a fémkeresőjükkel, jogszabályt sértenek. De azok sem keresgélhetnek gondtalanul, akik például a balatoni strandon vadásznak a vízbe esett fémtárgyakra. Hiszen ha régészeti lelet kerül a kezükbe, elvileg kötelesek beszolgáltatni az illetékes múzeumnak.

A világ más részein nem mindenütt ilyen szigorú a szabályozás. Az Egyesült Államokban szabadon használhatók a fémkeresők, Európa országaiban pedig sok helyütt az az alapelv, hogy az állam elsősorban a tudományos információt igyekszik begyűjteni. Például úgy is, hogy hagyja a polgárait kutakodni, és leletbejelentésre kötelezi őket. Angliában így csinálják: nem véletlen, hogy a világhálón is számos régészeti és történelmi ismereteket, technikai tudnivalót közlő brit honlap található.

Tény ugyanakkor, hogy Magyarországon józan megfontolás áll a fémkeresőzés és egyáltalán, az amatőr régészkedés tiltása mögött. Nálunk a fémkeresőt használók többségét nem a múlt megismerésének vágya hajtja ugyanis, hanem az a remény, hogy valamilyen értékes, az illegális műkereskedelemben könnyen pénzzé tehető leletre bukkannak. Ennek érdekében pedig még a régészeti feltárásokat is előszeretettel látogatják. Annak ellenére megfordulnak az ásatási gödrökben, hogy a szakemberek rendszerint őriztetik a frissen felárt területeket.

Legalább ilyen veszélyesek azok a kincsvadászok, akik "jól bevált helyeken" - például temetők, templomok, csatamezők környékén - keresik az értékes fémtárgyakat. Ők tönkreteszik ugyanis a lelet környezetét, elpusztítják mindazt az információt, amiből a szakemberek meg tudnák határozni nemcsak a talált tárgy korát, hátterét, hanem magát a történeti emléket is.

Magyarországon a tudományos információ védelme érdekében léptették életbe a jelenleg is érvényes, szigorú szabályokat - mondja Wollák Katalin, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal régészeti és műtárgy-főfelügyelője. Ennek megfelelően a fémkeresők régészeti használata engedélyhez van kötve, ilyen engedélyt viszont csak kutatásra feljogosított szakmai intézmény, illetve szakember kaphat.

Az engedély hiánya persze keveseket tart vissza a kutakodástól. Az internetes hozzászólásokból kiderül, hogy a fémkeresősök nyáron még sörözéssel, eszmecserével és közös csipogtatással elegy baráti találkozót is szerveztek Pákozd közelében. Szervezés közben egyikük meg is jegyezte: "Beszéltem a rendőrcimbimmel, és ő azt mondta, hogy melyik az a hülye rendőr, aki kimegy egy bejelentésre, hogy az erdőben földet ásnak?"

Wollák Katalin is úgy látja: egyelőre nincs kialakult rendje annak, hogy hogyan jut el az illegális ásatással kapcsolatos információ a rendőrségig. A KÖH kilenc régióban dolgozó, húsznál is kevesebb régészeti felügyelője természetesen nem képes minden lelőhelyen rajta tartani a szemét; olykor a mezőőrök, a környékbeli lakosok segítenek. Az igazi baj azonban az, hogy az esetleges eljárások során megszülető ítéletek sem elég viszszatartó erejűek. A régészeti leletek "kicsipogtatása" rendszerint szabálysértésnek minősül, és nem túl magas összegű pénzbírságot von maga után. Igaz, ma már létezik örökségvédelmi bírság is, azt azonban "komolyabb" esetekben szabják ki.

Ha a Btk egyértelmű lenne abban a tekintetben, hogy a régészeti leletek olyan értéket képviselnek, amelyek pénzbeli értékét nem kell meghatározni ahhoz, hogy rongálásuk, elpusztításuk, ellopásuk bűncselekménynek minősüljön, most egyszerűbb lenne a helyzet. A rendőrség azonban a bevett gyakorlat szerint az eltűnt tárgyak forintértékét veszi alapul, amikor a nyomozás elrendeléséről dönt. Általános tapasztalat szerint a kárnak jelentős összegűnek kell lennie ahhoz, hogy komoly nyomozás induljon. Mivel a régészeti leletek elvben forgalomképtelenek, ezeket a tárgyakat szinte lehetetlen beárazni. Legfeljebb a külföldi árverési katalógusokat lehet alapul venni, vagy - néhány ritka esetben - a biztosítási értéket. A végeredmény azonban mindenképp az, hogy a legtöbb "ügy" nem jut túl a rendőrségi szakaszon. Bírósági eset inkább csak az olyan nagyléptékű visszaélésekből lesz, mint egy somogyi társaság ügye: náluk néhány hónapja ezrével foglalták le a kicsipogtatott, majd házilag "restaurált" fémtárgyakat a műkincsrendőrség emberei.

Wollák Katalin ugyanakkor úgy véli: a szankcionálás alkalmasabb módjai mellett ideje lenne inkább új megoldásokat keresni. Ösztönző tényező lehetne, ha a múzeumok és az örökségvédelmi hivatal a mainál több pénzt fordíthatna a leleteket beszolgáltatók megjutalmazására. Még ennél is fontosabb lenne, hogy a szakemberek megtalálják a tudatformálás eszközeit. Angliában is úgy alakult ki a mai, - innen nézve legalábbis - idilli állapot, hogy a szakemberek hosszú időn át tanították, információkkal látták el a múlt iránt érdeklődő embereket. Magyarországon erre eddig csak egy Dél-Dunántúlon dolgozó régész tett kísérletet. Ő felismerte, hogy ez a hobbi olyan jelenség, amelyet akár a maga javára is fordíthat az örökségvédelmi szervezet. Ezért aztán elkezdte képezni a műkedvelő régészeket. Meglehetős sikert aratott.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Gönyü Rákoczi ferenc ú 62

(Péter Sörös , 2013.05.16 04:36)

Sziasztok -Lehetne dolgokon segíteni hogy keresős ne menyen régészeti lelőhelyre, mai technika lehetővé tenné ha GPS koordinátákon jeleznék ezeket ennyit igazán megtehetne ha van elvárása a régészetnek A keresősöket meg azért nézik tolvajnak mert a média azt szajkózza holott nem igaz, sok ember meg el is hiszi mert azt hiszi hogy a detektoros meggazdagszik pillanatok alatt és csak süt le róluk az irigység -mert belevágna a tudatlan embere is csak mikor megnézi a detektor árát akkor sokkalja és nem vesz, hanem irigységből a keresősre ragasztja sír rabló és egyebek és hű pártkatonához híven még ha mankóval is megy a proszpektre bejelenteni hogy keresős van a határba -ha tudná az ostobája hogy nagyon jó hobbi én is űzöm sőt gépeket építek hobbi szinten csak azt már nem tudja hogy van mikor az ember igaz hobbiból órákat gyalogol mire talál pl egy krajcárost koronát hellert egyebeket aminek nem a Vatera értéke számít hanem az hogy én mi találtuk és az elgondolt múltja ki használta és akkor menyi volt a vásárló értéke jó hobbi ki kell próbálni hála isten szabadon vásárólhatóak a gépek van olcsóbb drágább úgy hogy elérhető mindenki számára ----------Van a másik kategória aki tudatosan régészeti lelőhelyeket fosztogat és avval üzletel sírt rabol az tényleg bűncselekmény kategóriába kellene sorolni avval egyetértek amivel nem 1711-től a mai korig az érme egyebek a tulajdonom lehet ezt olvastam törvényben idáig jó is csak ami értetlen számomra hogy a római bronzok amiből a múzeumoknak szinte mázsaszám van a dunán detektor nélkül lehetne gyűjteni mert annyi van de tilos elhozni, arra lennék kíváncsi ha ennyi van a múzeumoknak menyi kellene még nekik mert ha ennyire éhesek rá akkor vegyenek detektorokat a munkatársuknak és járják végig a duna vonalát ahol a római határ húzódott és össze tudnak szedni akár vagon szám is és egy gondal kevesebb nem kell félniük hogy rómait gyűjtenek a detektorosok , A törvény egyenesen rossz mint mindenbe ami hobbi jellegű igaz nem ide tartozik de rádióztam is most is az antennám látványa még be sem volt üzemelve már állítólag zavarta a tévéket na ilyen a társadalom nem toleráns irigyek és buták tisztelet a kivétel