Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Érintetlen, 1600 éves sírt találtak Nagykanizsán

2008.04.06
 
 
 
 
Érintetlen, 1600 éves sírt találtak Nagykanizsán
 
 
 
Értékes leletekre bukkantak a régészek a nagykanizsai épülő ipari park egyik létesítménye mellett. A régészek érintetlen sírt találtak, benne üveggel, arannyal, ezüsttel.

Az építkezésre dr. Horváth László, a kanizsai múzeum igazgatója figyelt fel, aki néhány éve a közelben már feltárt egy III-IV. századi római villagazdaságot. A megérzés jónak bizonyult, mintegy húsz méterre az épülő bútorraktártól, gazdag téglasírkamrát találtak a szakemberek. Ugyan a sír feletti építmény az évszázadok alatt megsemmisült, magát a téglasorral lefedett sírt kitűnő állapotban találták. A halott mellé a túlvilági életre szánt ajándékokat helyezték el a temetéskor.

- Öt üvegedényt találtunk eddig, ebből négy teljesen ép. A tartalmukat majd kémikusokkal vizsgáltatjuk meg. Előkerült ezen kívül vaskés, agyagkorsó, mázas pohár is. A halott feltehetően egy kislány, jobb karján egy, míg a bal karon négy karperecet találtunk. Az ujján ezüst gyűrű van. A test mellé bronzpénzeket is beraktak - mondta el a Nyugatnak a sír mellett dr. Horváth László. - A néhány éve feltárt villagazdaság négy kőépületétől keletre megtaláltuk a temetőt is, 25 hasonló sírral, ezeket azonban már korábban, feltehetőleg nem sokkal a temetés után kifosztották. A kislány valószínűleg a villa tulajdonosának a lánya.

 
Pénzek és karperec
 

Érdekesség, hogy a most feltárt sírt egy római kőépület belsejében találták. Azt azonban majd a későbbi vizsgálat deríti ki, hogy sírkápolnáról van-e szó, vagy csak később építettek a sír fölé házat. A környék átvizsgálása után derül majd ki az is, rejt-e további sírokat a terület. A kislány sírját feltehetően visszatemetik, a tervek szerint felette aszfaltút épül. A mostani lelet jelentőségét növeli, hogy ismert a közeli villagazdaság és a sír kapcsolata, ráadásul nem mindennap kerül elő ilyen gazdag lelet.

Ottjártunkkor éppen a koponya környékét tárta fel Eke István, az ásatás vezetője.

- Az elfeketedett föld fém jelenlétére utal - magyarázta a látottakat dr. Horváth László. A rögök közül hamarosan elő is került egy, a laikus számára szálkának tűnő tárgy. - Ezüst tű, talán a hajában lehetett, vagy a ruháját tűzték össze vele. Ilyenből többnek is kell lennie.

A friss leleteket Kreiter Eszter régész is szemügyre vette, majd azokat kis dobozkákba helyezte.
Már hazaértünk Szombathelyre, amikor dr. Horváth László telefonált.

- A sír tartogatott még meglepetést. A koponya környékén találtunk 20 ezüst tűből álló fejfedőt, amfora alakú gyöngyszemekből álló arany nyakláncot és arany fülbevalót is - osztotta meg velünk az örömhírt a múzeumigazgató.

A leleteket már tavasszal megtekinthetik az érdeklődők a kanizsai múzeumban az Emberek, utak, kapcsolatok című kiállításon, ahol a többi megelőző ásatás leleteit - például az M7-es autópálya építésekor előkerült tárgyakat - is kiállítják.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.