Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Seuso-kincsek kálváriája

2008.10.31

A Seuso-kincsek kálváriája

Régészeti szenzáció és bűntény

Tizennégy éve a Sotheby's aukciós ház New York-i árverése előtt rendezett sajtóbemutatón tűntek fel először azok a színezüstből készült, hatalmas díszedények, amelyeket azóta a világ Seuso-kincsek néven ismer. A páratlan, római kori kincslelet nyilvános prezentációját követően az árverés mégis elmaradt. Kiderült ugyanis, hogy az angol főnemes, Lord Northampton birtokában levő tizennégy darabos ötvösremekeket (a 15. darab egy tartóüst) hamis libanoni eredetpapírokkal adták el a lordnak, aki közvetítőkön keresztül több tételben vásárolta fel a muzeális ritkaságokat. A nagy értékű műkincsekre Libanon és a volt Jugoszlávia mellett igényt formált hazánk is.

Az eredet igazolására 1991-ben indított New York-i pert Lord Northampton ügyvédeivel szemben a magyar állam elveszítette. A sikertelen per ellenére számos, egyértelmű érv szól amellett, hogy az egykori tulajdonosáról Seusónak nevezett kincs a Római Birodalom Pannónia tartományából, ezen belül is a Dunántúlról, a Balatonhoz közel eső helyről származhat. Legnagyobb tavunkat a rómaiak Pelsónak nevezték - ez a latin felirat olvasható a műtárgyegyüttes egyik darabján. A Nemzeti Múzeumban őriznek egy négylábú edénytartót (quadripust), amely anyagában és díszítésében is nagy hasonlóságot mutat a Seuso-kincsekkel. Ezt a római kori műtárgyat Polgárdi jelenlegi polgármesterének, Borbély Istvánnak az ükapja szolgáltatta be 1878-ban, fakitermelés közben találták Kőszárhegyen. Szakértők elemezték az ezüstkészleten talált mikromaradványokat, s arra a következtetésre jutottak, hogy azok megegyeznek Polgárdi-Szabadbattyán-Kőszárhegy környékének földmintáival. Feltehetően ezen a területen találta meg az amatőr régész, Sümegh József az 1970-es évek második felében a kincseket. Egyelőre úgy tűnik, a rejtélyes körülmények között meggyilkolt fiatalember magával vitte a titkot a sírba: hol találta meg az ezüstkészletet, s kik szerezték meg tőle a római edények egy részét. A katonaságtól leszerelés előtt álló Sümegh honvédet 1980. december 17-én felakasztva találták meg egy Kőszárhegy melletti romos pincében. A sokáig öngyilkosságnak hitt halálesetről csak később derült ki, hogy gyilkosság történt. Ma már a legvalószínűbb, hogy az értékes kincseket az amatőr régész gyilkosai juttatták ki az országból.
Ez az izgalmas téma, amely egy megoldatlan régészeti szenzáció és egy különös bűntény hátterét együtt foglalja magába, több éve foglalkoztat. Mint a Zsaru magazin újságírója, 2000 és 2003 között követtem nyomon a Seuso-kincsek sorsának rejtélyes szálait. Az alaposabb "feltárás" és a téma napirenden tartásának ötletét az adta, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság lapján keresztül is felhívjuk a figyelmet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) tízmillió forintos jutalmára, amelyet annak ajánlott fel, aki az ezüstkészlethez tartozó műtárgyat szolgáltat be. Ugyanis a kincslelet több mint kéttucatnyi darabja eddig nem került elő. Másrészt a rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának műkincsvédelmi nyomozói is újból elővették a kincsekkel kapcsolatos bűnügyet, esélyt látva arra, hogy több mint két évtized múltával is a Sümegh-gyilkosság felderítése elvezethet a kincsrejtély megoldásához. A ma is közérdeklődésre számot tartó Seuso-téma kibontását nem tekintem egyedi újságírói vállalkozásnak, hiszen sokan foglalkoztak vele - s remélhetőleg foglalkoznak a jövőben is - különböző mélységben. A Zsaruban megjelent, most szerkesztett változatban közreadott cikksorozat kiindulópontját két fő forrás jelentette számomra: Bánkutiné Hajdú Évának, a Seuso-kincsek miniszteri biztosának a Magyar Nemzetben korábban közzétett publikációi, illetve Dézsy Zoltánnak, az MTV szerkesztő-riporterének dokumentumfilmje.


Ne félj, mesélj!

A Sotheby's által már 1990-ben negyvenmillió fontra értékelt kincslelet sorsát gyilkosságok és félelem árnyékolja be. Erről beszélt a Seuso-kincsek miniszteri biztosa, aki ma is reménykedik abban, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának tízmillió forintos jutalma hozzásegíthet ahhoz, hogy igazoljuk: jogosan formált igényt Magyarország a Lord Northampton birtokába került ezüstkészletre.
Bánkutiné Hajdú Éva tíz éve foglalkozik a Seuso-üggyel. Előbb újságíróként kutatta, majd 1997-től a kulturális tárca irányítójának felkérésére miniszteri biztosként felügyeli, koordinálja a hivatalos lépéseket a Seuso-kincsekkel kapcsolatban.
- Mi adta az ötletet az eddig egyedülálló, díjazásos felhíváshoz, amellyel a római kori ezüstkincs eredetének bizonyítását kívánják elérni? - kérdeztük a miniszteri biztost.
- Meggyőződésünk, hogy Magyarországon van még olyan tárgy, amely a Seuso-kincshez tartozik. Tanúk az 1990 és 1993 között zajló rendőrségi vizsgálat során legalább negyven tárgyról beszéltek és két rézüstről. Biztos tudomásunk az angol főrend kezében lévő 14 ezüsttárgyról és egy rézüstről van. A Scotland Yard adatai és más nyomozati anyagok alapján megfogalmazódott olyan vélemény is, hogy késekkel és más kiegészítőkkel együtt kétszáz darabosra tehető az egész leletegyüttes. Úgy véljük, Magyarországon kell ebből még lennie jó néhány darabnak. A lordnál és egy-két külföldi kereskedőnél nagyméretű tárgyak vannak, többek között egy oroszlánokkal díszített amfora is, melynek párja Magyarországon lehet elrejtve. Mivel kiderült, hogy a jogszabályok ellenére nálunk is adni-venni lehet ilyen régészeti tárgyakat, akik kapcsolatba kerültek az üggyel, félnek és titkolóznak.
- Miért?
- A kincshez kapcsolódó halálesetek miatt. Bár a rendőrségnek nem sikerült bizonyítania, hogy a Seuso-kincseket korábban birtokló Sümegh József gyilkosság áldozata lett (a gyilkosság gyanúját az interjú után két évvel a rendőrség hivatalosan is bejelentette - A Szerk.), ez a haláleset szerintük összekapcsolható a kinccsel. Műkereskedők és a falubeliek szóbeszéde szerint még legalább három haláleset kötődik a Seuso-kincsekhez: az áldozatok egyike korábban régészeti ásatáson dolgozott, a másik Sümegh baráti köréhez tartozott, a harmadikkal egy munkahelye volt.
- Kik titkolóznak a Seuso-leletekkel kapcsolatban?
- Amikor az 1993-as New York-i per előkészítése, majd a per és a kártérítésről való egyezkedés folyt, leginkább a magyar államot képviselő amerikai ügyvéd, Frank Koszorus kérésére, a Külügyminisztérium hathatós támogatásával, titoktartás övezte az egész ügyet. Nem lehetett beszélni és írni róla. Tovább gerjeszti a félelmet, hogy a perbeli tanúk szerint a rendőrség is azt tanácsolja, ne nyilatkozzanak. Meggyőződésem, hogy a nyilvánosság, a közvélemény támogatása nélkül soha nem kerülnek vissza a kincsek. Azért vannak elrejtve a tárgyak, mert még ma is félnek tőlük az emberek. Igaz, előkerülésük óta generációváltás történt. Azoknak, akik a 70-es évek közepén középkorúak voltak, a gyerekeik talán könnyebben beszélnek arról, amiről apjuk, anyjuk sosem szólt, amit titokban kellett tartaniuk, és el kellett rejteniük. Azt is el kell mondani, hogy aki nem hozható közvetlen kapcsolatba Sümegh József meggyilkolásával, az nem büntethető. Elévült az illegális adásvétel és a külföldre csempészés bűntette is, az államtól való lopás azonban nem évül el. Mindenképpen vissza kell származtatni a kincset az államnak.
- Tehát azt tanácsolja az érintetteknek, ne hallgassanak, ne féljenek, nyugodtan forduljanak szakemberhez, régészhez.
- Kérem, ezt fogják fel úgy, hogy nemzeti érdek. Az ő történetük, az ő tárgyuk révén tudjuk visszakövetelni azokat, amelyek Lord Northamptonnál vannak.
- Voltak-e olyan külföldi szálak, amelyek közelebb vezettek a kincshez?
- Volt egy akció, amelyet a Scotland Yard tervezett. Az egyik informátoruk, aki évek óta nekik dolgozott, felajánlotta a segítségét a Seuso-ügyben is. Ő korábban kapcsolatba került az ezüsttárgyakkal, benne volt az adásvételi láncban, amúgy az illegális műkereskedelem egyik ismert figurája. Megegyezett az angol rendőrökkel, hogy megszerez olyan tárgyakat, amelyek nincsenek a lordnál, de a Seuso-kincshez tartoznak. Azért halt el az ügy, mert az informátor nem jött ki azzal a nyomozótiszttel, aki a régi kapcsolatát felváltotta. Ezután az informátor közvetlenül Magyarországnak ajánlotta fel a segítségét. Eljött Budapestre is, de addigra már kiadta, hogy mire készül: a New York Times riporterének nyilatkozott erről. Nem tudni, miért adta fel magát. Végül Magyarország és a Scotland Yard is megszakította vele a kapcsolatot. Mivel a külföldi vonal teljesen leállt, ezért gondoltuk, hogy a hazait meg kellene mozgatni.
- A Seuso-kincsek miniszteri biztosaként milyen a kapcsolata az ügyben tovább nyomozó magyar rendőrséggel?
- Jó a kapcsolatom. A tízmilliós felajánlásról is tudott a rendőrség, egyetértett azzal, hogy talán megmozgatna bizonyos embereket. Nagyon jó lenne, ha megértené és megérezné mindenki, hogy valóban nem tudunk továbblépni, ha nem jelentkezik olyan személy, akinél van ilyen tárgy. Hogy vissza lehessen perelni a Lord Northamptonnál levő kincseket, s hogy magyar múzeumban legyen egy Seuso-kiállítás. Lehet, mindez azon múlik, aki éppen most olvassa ezeket a gondolatokat.


Bizonyítékok láncolata

A Seuso-kinccsel összefüggő haláleset nyomozásán évekig dolgoztak az Országos Rendőr-főkapitányság speciális detektívjei. A kiemelten kezelt ügyben közvetett bizonyítékok láncolatát derítették fel, de a rejtély máig nem oldódott meg.
Vukán Béla alezredes, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága vagyon-és műkincsvédelmi alosztályának vezetője hosszú éveken keresztül foglalkozott a kincslelet bűnügyi hátterével.
- Összefügg a lelettel az a nyomozás, amelyet 1990-1996 között folytattunk egy gyanús körülmények között meghalt sorkatona, Sümegh József halálának tisztázására. Az elhunyt édesapja 1990-ben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfőbb Ügyészséghez. Mivel a Legfőbb Ügyészség úgy ítélte meg, hogy a Katonai Ügyészség tíz évvel korábbi eljárása hiányos volt, az ORFK-t újabb nyomozás lefolytatására utasította. Lényegében egy emberölési ügyben kezdtünk kutakodni. Azt akartuk megtudni, mi történt a fiatalemberrel, akit felakasztva találtak meg a kőszárhegyi Borbély-pincében 1980. december 17-én. Sajnálatos módon az egy évtizeddel korábbi helyszíni szemle alapján nem lehetett rekonstruálni a végzetes eseményt.
- Hogyan szereztek tudomást arról, hogy Sümegh régiségeket gyűjtött?
- Az édesapja utalt először arra, hogy a fia gyűjtő volt, és lehettek értékes tárgyai. Később mások is megerősítették, hogy Sümeghnek értékes régiségei lehettek. A feltételezett emberölés lehetséges motívumaként kezeltük azt, hogy az értékei miatt ölhették meg. Ez bizonyíték nélkül viszont önmagában kevés volt ahhoz, hogy kimondhassuk, valóban gyilkosság történt.
- Mit tárt fel a nyomozás a katona halálával kapcsolatban?
- Különösnek találtuk, hogy az állítólagos öngyilkosság a fiatalember leszerelése előtt három nappal történt. Sümegh József Pápán volt katona, a gyengélkedőn teljesített szolgálatot. Ha öngyilkos lett volna, ott könnyen gyógyszerhez is hozzáférhetett volna, annál is inkább, mivel ottani elöljáróival jó viszonyban volt. A nyomozás során egyre jobban megerősödött bennünk az a vélemény, hogy okozati összefüggés lehet Sümegh halála és a birtokában levő régiségek között. Megállapítottuk, hogy a leszerelése előtt szabadságra akart menni. El is távozott a laktanyából, de nem ment haza Polgárdiba, hanem olyan rokonoknál húzta meg magát, akiknél korábban sosem szállt meg. Az egész arra utalt, hogy valakik követték, s ő felfedezve ezt, leszállt a vonatról. Gyalogosan, majd egy traktorra felkéredzkedve közelítette meg Székesfehérvár mellett élő rokonait, és néhány napot töltött náluk. Utoljára a Polgárdi melletti ipartelepen levő kocsmában látták két idegen társaságában, akikről máig sem derült ki, hogy külföldiek voltak-e vagy magyarok. Együtt fogyasztottak italt, és együtt indultak el ahhoz a pincéhez is, ahol a felakasztott katonát megtalálták. Feltűnő volt, hogy Sümegh nagyobb összegért vásárolt csokoládét, amit ajándékba akart hazavinni a féltestvéreinek. A helyszíni szemlén, ami három nappal a halála után történt, sem édességet, sem pénzt nem találtak nála.
- Mire jutottak a kincsekkel kapcsolatban?
- A tanúk szerint a régi tárgyakat 1976-ban találta meg Sümegh a polgárdi kőbánya területén, de közvetlen bizonyítékunk erre sincs. A magyar rendőrség egyelőre csak azt tudja állítani, hogy Sümeghnél olyan tárgyak voltak, amelyek nagy hasonlóságot mutattak a Seuso-kincs ismert darabjaival, feltehetően római kori régészeti leletek lehettek. Az azonosságot csak akkor tudnánk kimondani, ha olyan tárgy kerülne elő, amelyről igazolható, hogy korábban Sümeghnél volt, és részét képezi az ismert leletegyüttesnek. Sok egymást erősítő, közvetett bizonyítékuk van - tanúk által készített vázlatrajzok, leírások, földminta-azonosságok, a száz évvel korábban szintén Polgárdiban talált quadripus (négylábú edénytartó) -, amelyek arra utalnak, hogy a Sümeghnél látott tárgyak a Seuso-kincs részei lehettek. Információink vannak arról, hogy még életében értékesítette a tárgyak egy részét, illetve cserélt belőlük. Ezért bízunk abban, hogy Magyarországon előkerülhet ezek közül még néhány darab. Hogy Sümeghet a kincsért ölték meg, szintén nem tudtuk kétséget kizáróan bizonyítani. Ez nem is megy az érintettek együttműködése nélkül. Az egész nyomozás során azt tapasztaltuk, hogy jó nyomon járunk, de nem kaptuk meg azt az együttműködést a megszólított személyektől, ami elvárható lett volna. Mindenkinél azt éreztük, hogy valami megfoghatatlan dologtól tart, fél. Különböző haláleseteket kapcsoltak össze az üggyel. A nyomozás több ezer embert érintett. Egy olyan időszakot fogtunk át 1976 és 1980 között, amikor Sümegh nagyon sok emberrel találkozott: kapcsolatban állt gyűjtőkkel, dolgozott Budapesten, ahol kijárt az Ecserire, és katona is volt. Ebben a kapcsolati körben kellett volna behatárolnunk azokat az embereket, akik felelősek lehettek a haláláért. A kérdés szerintünk bonyolultabb annál, mint hogy egy alkalommal elvették tőle a tárgyakat és megölték. Meggyőződésünk, hogy a tárgyak egy része még Sümegh életében eljutott külföldre. Feltételezzük, az is motiválhatta halálát, hogy örökre el legyen némítva.
- Miért zárták le a nyomozást?
- Ez a szokásosnál hosszabb nyomozás volt, tekintettel az ügy súlyára. Mivel 1996-ban úgy látszott, hogy minden lehetőséget kimerítettünk, és átütő sikerre nem számíthatunk, az ügyet lezártuk.
- Vár-e még valamilyen fordulatot ennyi év után?
- Szeretném, ha az, amit mi tudunk, beigazolódna a nyilvánosság előtt. Munkánk igazolását látnánk abban, ha a mi érvrendszerünk testet öltene egy konkrét tárgyban - ebben reménykedem. Az idő nekünk dolgozhat: változnak a körülmények, a félelmek elülnek. Azt állítom egyébként, hogy ma is élnek közöttünk olyan emberek, akik tudják, mi történt Sümegh Józseffel. Azok, akiknek jelenleg is a birtokában van olyan tárgy, amely a néhai Sümegh Józseftől származik, nyugodtan jelentkezzenek, mert pusztán az a tény, hogy ilyen tárggyal rendelkeznek, nem jelenti, hogy a katona halálához közük van. Továbbra is számítunk azokra, akik a korabeli történések tanúi voltak, akikkel Sümegh József beszélt, akikkel kapcsolatot tartott. Bízunk abban, hogy még valakinek eszébe jut tájékoztatni minket, de meg kell mondanom, illúzióim nincsenek.


Tudom, ki a gyilkos!

Dézsy Zoltán, az MTV szerkesztő-riportere nem kevesebbet állít, minthogy tudja, kik gyilkolták meg a Seuso-kincset megtaláló katonát, és ki hallgat arról, hogy római kori ezüsttál van a birtokában. Dézsy 1992-től kezdett foglalkozni a Seuso-film gondolatával, de a forgatásra később, 1995-96-ban került sor, majd először 1997 őszén mutatták be dokumentumfilmjét. Évekig kereste a koronatanúkat és kontaktust teremtett az illegális műkincs-kereskedelemben érintett orgazdákkal is.
- Filmesként először szegődött a Seuso-kincsek nyomába. Milyen eredményt hozott a "nyomozása"?
- Meggyőződésem, hogy azokból az ezüsttálakból, amelyeket egykor Sümegh József talált meg, több is Magyarországon van. Tulajdonosaik között lényegében annyi a különbség, hogy egy részük tudja, mi van a birtokában - ők az értékes műtárgyakat elásták, vagy gyűjteményük titkos darabjaként őrzik -, más részüknek fogalma sincs arról, milyen ritka kincshez jutottak hozzá. A mai napig foglalkoztat a New York-i tárgyalásra megidézett egyik tanú, akinél kell, hogy legyen az ezüst tárgyakból. Azt is biztosan tudom, hogy két rézüstben találta meg Sümegh a római kori kincseket. Az egyik rézüst - amelynek párját a 14 darabos készlettel együtt Lord Northampton birtokolja - valahol Somogy megyében van, és pálinkafőzésre használták. Az üst olyan emberekhez került, akik "nomád" életmódot élnek - nem néznek tévét, nem olvasnak újságot, és rádiót sem hallgatnak, így aztán fogalmuk sincs róla, mit birtokolnak. Mindezt azoktól az orgazdáktól tudom, akik pár tízezer forintért adtak túl az Ecserin a hozzájuk került tárgyakon. Amikor szembesültek azzal, hogy a tálak és az üst mennyit ér, hiába keresték egy éven keresztül, amit elkótyavetyéltek. Elég lenne ennek a rézüstnek a nyomára bukkanni, az a megoldás kulcsa lehetne.
- Mi van azokkal, akik kezdettől tisztában voltak a tárgyak értékével?
- Azok az emberek, akik az illegális műkincs-kereskedelemből milliárdosok lettek, nem fogják nemzeti érdek miatt kockáztatni az egzisztenciájukat, az üzleteiket, a vagyonukat. Úgy vélik, ha azt mondják, jól van, itt a tárgy, amit az egész országban keresnek, a rendőrség abban a pillanatban előveszi őket. Egyébként tudom, hogy a Seuso-kincshez tartozó tárgyak felbukkantak a hazai illegális műkincspiacon.
- Jutott-e más megállapításokra is?
- Arra a következtetésre jutottam, hogy a titkosszolgálatnak, pontosabban a katonai elhárításnak köze lehetett az 1980 decemberében leszerelés előtt álló Sümegh József halálához. Valószínűleg az elhárítás úgy figyelt fel a Seuso-kincsekkel seftelő katonára, hogy a leveleit elolvasták. Az ellenőrzés alá vont fiatalemberre komoly pressziót gyakorolhattak: megfenyegették, és sokáig nem engedték haza eltávozásra. A nővérével, Sümegh Erzsébettel és közvetlen katonatársaival azt a legvalószínűbb verziót állítottuk fel, hogy a katonai elhárítás egyik besúgója - ő egyébként hivatásos tiszthelyettes volt - egy műtárgyakhoz értő emberrel együtt kereste fel Polgárdiban, illetve Kőszárhegyen. A kiskatona bizonyára nem tudta, mit csináljon, csak sejthette, hogy olyan emberek álltak az útjába, akik nála sokkal erősebbek. Nem gondolta, hogy az elhárítás pénzt akar csinálni külföldön az általa rejtegetett tárgyakból. Amikor az áldozat és látogatói beléptek a kincseket rejtő Borbély-pincébe, még egyikük sem tudta, hogy mi fog ott történni. Az elhárítás embere és a becsüs - róla annyit, hogy ismert orgazda és milliárdos műgyűjtő - nem készültek arra, hogy megölik a katonát. Akkor kerülhettek szóváltásba Sümegh Józseffel, amikor szembesülve a kincs értékével, úgy döntöttek, magukkal viszik. A kincsek elvitele ellen tiltakozó férfit lefogták, kapott egy nyugtató injekciót, amitől elkábult. Mivel nem akarták, hogy később bárkinek beszéljen, két katonai kabátövre fellógatták a pincében. Így azt a látszatot keltették, hogy felakasztotta magát. Ebbe a képbe illik bele az is, hogy a kincs további sorsát a titkosszolgálatok felügyelték. Mint kiderült, a láncolatban több olyan ember került kapcsoltba a Seuso-kinccsel, aki valamilyen külföldi speciális szolgálathoz vagy terrorszervezethez tartozott. Csak egy hiteles személy volt a vonal végén, maga Lord Northampton, aki a pénzével szállt be az üzletbe.
A katonai elhárítás jogutódjának, a Katonai Biztonsági Hivatal illetékeseinek a véleménye szerint az elhárítást érintő Dézsy-féle állítások valótlanok. A rendőrség sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánta az interjúban elhangzottakat.


A régész szemével

A Seuso-kincsekkel kapcsolatos kutatómunka a régészeknek legalább olyan izgalmas feladat, mint a műkincsvédelmi nyomozóknak. Nagy Mihály archeológus, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma műemléki főosztályának vezetője a Seuso-kincsek avatott ismerője, a róluk írt tudományos publikációk szerzője.
- A kincsekkel akkor kezdtünk el foglalkozni, amikor az Interpol magyar irodája megkeresett bennünket. Képeket mutattak a kincsek egyes darabjairól. Azt kérdezték, hiányoznak-e ilyen műtárgyak valamelyik múzeumból vagy gyűjteményből. Az idősebb kollégák tudtak egy késő római kori ezüstleletről. Még 1984-ben Los Angelesben, a Getty Múzeum raktárában figyelt fel Szilágyi János György professzor a ritkaságnak számító ezüstkészletre, amelyről ugyanabban az évben a már elhunyt Mócsy András professzor tanulmányt is írt. A Seuso-kincshez tartozó edényeket tanulmányozva az is feltűnt, hogy díszítésük és anyaguk nagyon hasonlít egy, a Nemzeti Múzeum tulajdonában levő tárgyra, a polgárdi tripusra, azaz háromlábú edénytartóra. (A tudományos kutatások eredményeként azóta a polgárdi tripusból quadripus lett, kiderült, hogy még egy láb tartozik hozzá - A Szerk.)
- A régész szemével mennyire számítanak fontosnak ezek a tárgyak?
- A római korból kevés nagyméretű és ennyire összetett kincslelet maradt fenn. Ismerünk ugyan kincseket, de azok többnyire sérültek, vagy nem ennyire gazdagok díszítésükben, felirataikban.
- Mit tudnak az egykori tulajdonosról, Seusóról és magáról a kincsről?
- Seuso nagyon gazdag és befolyásos személy lehetett, aki valószínűleg házasságkötése alkalmából ajándékként kapta ezeket a tárgyakat.
- Van-e még esély arra, hogy régészeti úton igazoljuk a tárgyak eredetét?
- Régészeti szempontból közvetett bizonyítékaink vannak: a már említett tripus, amelytől származó kopásnyomok az edényeken is láthatók, továbbá földminta nyomok és az edények feliratozása. A bizonyítás szempontjából fontos lenne ismerni azt a néhány négyzetméternyi területet, ahonnan annak idején előkerült a Seuso-kincs. Arról sem szabad lemondani, hogy előkerülnek olyan tárgyak Magyarországon, amelyek bizonyító erővel bírnak. Bármi lehetséges, igazolja ezt egy külföldi példa is. Svájcban, Basel közelében az 1950-es években került elő a földből egy értékes ezüstkincslelet, melynek egy része múzeumba került, más darabjai pedig illetéktelen kezekbe jutottak. Ezek a kincsek majdnem ötven évig lappangtak, míg a közelmúltban magángyűjtőktől kerültek elő. A Seuso-kincs több mint 1500 évig pihent a földben. A svájci példához hasonló volt a sorsa olyan múlt századi magyarországi kincsleleteknek, mint a szilágysomlyói vagy a nagyszentmiklósi.
Milyen ismert darabokból állnak a kincsek, és mit kell tudni a díszítésükről, anyagukról? Nagy Mihály leírása alapján a IV. században, a Római Birodalomban készült Seuso-edények anyaga nagy tisztaságú ezüst. Egyes tárgyak mérete szokatlanul nagy, díszítésük igen gazdag. A nagy valószínűséggel esküvői ajándéknak készült együttes tálaló- és díszedényekből, valamint mosdókészletből áll. A leletegyüttes négy darabja 60-70 centiméteres átmérőjű tálat tartalmaz, amelyek súlya 8-11 kilogramm. A legismertebb a "Használják a tálat Seuso és utódai" feliratú, amely vadászjelenteket és egy vízparton lakomázó társaságot ábrázol Pelso (Balaton) felírással. Az Achilles- és Meleagros-tálak szintén figurális díszítésűek, míg a negyedik közepén geometrikus minták vannak. Az ötvös- remekeket egy kézmosó készlet gazdagítja, két szintén geometrikus díszítésű kancsóval és egy kézmosó tállal. További darabok: az úgynevezett Állatjelenetes és a Dionysos-kancsó. Az előbbit a nyakától a talpáig 120 hatszögletű mezőre osztotta készítője, és a kis keretekbe emberalakokat, valamint 30 vadállatfigurát vésett. Az utóbbin nyolc függőleges sávban a bor és a vigasság istenéhez tartozó figurák sorakoznak. Egy ezüstdugós amfora és egy kúpos fedelű illatszertartó is az egykor gazdag nászajándék része. Végül a kincsek három egybetartozó darabjáról, a Hippolytus-készletről kell említést tennünk, amely két aranyozott ezüstvödörből és egy domborműves kancsóból áll. A kincsek tárolására, illetve a földbe való elrejtésére szolgálhatott a rézüst.
Einspach Gábor és Horvát József igazságügyi műkincsszakértők szerint a nagy tisztaságú ezüstedények véséssel és kalapálással készültek. Szépen meg vannak munkálva, felületük nagyon sima. Kidolgozásuk míves, igazi mesterdarabok. A földben évszázadokig rejtőző ezüstkincsek restaurálásuk előtt erősen el voltak feketedve.


Bizalmas kincsszemle

Talán sorsszerű volt az a pillanat, amikor a római kori műkincsek a kaliforniai Getty Múzeum raktárában először csillantak meg egy magyar régészprofesszor előtt.
Szilágyi János György professzor a magyar régészek közül elsőként láthatta a Seuso-kincseket. A ma is aktív tudóssal a Szépművészeti Múzeumban lévő dolgozószobájában találkoztunk, ahol több mint ötven esztendeje dolgozik.
- Professzor úr, milyen körülmények között került kapcsolatba az ezüstlelettel?
- Tudományos ösztöndíjjal voltam 1984-ben a Getty Múzeumban. Az antik osztály vezetője, aki régi, jó barátom volt, azt mondta, most volt náluk a vásárlási bizottság, ha szépet akarok látni, menjek, megmutatja. Bár ezt hivatalosan nem tehette, mert akkor még nem döntöttek a vételről. Mint ókori művészettel foglakozó szakember, teljesen gyanútlanul szemléltem az elém rakott ezüsttárgyakat. A Seuso-feliratos tál közepén vízparton lakomázó társaságot láttam, a háttérben erdővel és vadászjelenettel, a tóra pedig az van írva: Pelso. Rögtön megkérdeztem kollégámtól, barátomtól: "Tudod, hogy ez a Balatont jelenti?" Nagyon meg volt döbbenve. Mert ki tudja azt rajtunk, az egykori Római Birodalom Pannónia tartományának területén élőkön kívül, hogy a Pelso a Balaton latin neve. A felirat egyértelműen annyit jelentett, hogy az ezüstedények pannóniai használatra, rendelésre készültek. Később tudtam meg, hogy a Getty Múzeum elállt vásárlási szándékától, mert kiderült, hogy a kincseknek hamis libanoni eredetet igazoló papírjai voltak.
- Tehát az ön véleménye is közrejátszott abban, hogy az amerikai múzeum elállt a vásárlástól?
- Bizonyára, hiszen a kollégám képzett muzeológus volt.
- Mi történt ezután? Hiszen a Seuso-kincsek létezéséről 1990-ben szerzett tudomást a közvélemény, miután Lord Northampton a Sotheby's aukciósháznak is felajánlotta megvételre.
- A dologgal nem akartam foglakozni, mivel a pannóniai kutatásokban nem voltam érintett, én itáliai és görögországi régészettel foglalkozom. Viszont a látottakra itthon felhívtam a már elhunyt Mócsy András professzor figyelmét. Furcsa, de később a rendőrségtől tudtam meg, hogy Mócsynak egy tudományos konferenciára írt előadásának korrektúrájában benne volt, amit elmondtam neki a Seuso-kincsről.
- Hogyan vélekedik a kincslelet bűnügyi vonatkozásairól és a műkincscsempészetről?
- A rendőrséget érintő egyetlen megjegyzésem: ha a kincset Magyarországról vitték ki, ami a legvalószínűbb, akkor elképzelhetetlen, hogy magánember ki tudta volna vinni úgy, hogy sem a szovjet, sem a magyar katonai elhárítás ne vette volna észre. Figyelembe véve azt is, hogy ahol Sümegh József a kincset megtalálta, Polgárdi térségében szovjet rakétakilövő-helyek voltak. Azt tudjuk, hogy a magyarok és a KGB-sek is foglalkoztak műtárgycsempészettel.
- Ön szerint miért vesztettük el 1993-ben a Seuso-kincsek visszaszerzésére indított New York-i pert?
- A per tárgya nem az volt, hogy Magyarországról lopták-e el a kincseket, hanem az, hogy Lord Northampton jóhiszeműen jutott-e az ezüsttárgyakhoz. A nemzetközi törvények szerint, ha nem sikerül bizonyítani, hogy tudta, lopott műtárgyat vesz, akkor csak úgy köteles visszaadni, ha a magyar állam kifizeti az értékét. Mivel a New York-i pert elveszítettük, a kincs továbbra is az angol úr birtokában marad. Kevés a valószínűsége, hogy bármely külföldi múzeum ilyen botrány után megvásárolja tőle, ám egy milliomos magángyűjtő, akinek nincsenek fenntartásai, bármikor jelentkezhet nála vevőként.


Titkok tudói

Polgárdiban még nem halványultak el az emberek emlékezetében a kincsleletről elterjedt hírek. Vannak, akik saját szemükkel látták a római kori ezüstkészlet egyes darabjait, mások a Seuso-edények nyomát keresik.
A 70-es főúton a Balaton felé tartva a legtöbben keresztülautóznak a kisvároson, nem is sejtve, milyen titkokat őriz Polgárdi. Itt élt és itt szőtte hamar szertefoszlott álmait Sümegh József, a Seuso-kincsek megtalálója.
Ma már hiába keresnénk bárkit a Sümegh családból a városban, kevés sikerrel járnánk. Máshol élnek a kincstaláló katona féltestvérei, és néhány éve az édesapja is meghalt. Sikerült azonban beszélni a kisvárosban olyan emberekkel, akik ismerték Sümegh Józsefet.
A régészet, de főleg a régi pénzérmék iránt érdeklődő fiatalembert diákkora óta jó kapcsolat fűzte földrajztanárához, Födelmesi Istvánhoz. Az egykor érmegyűjtéssel foglalkozó nyugalmazott tanárt ma elsősorban megromlott egészségi állapota foglalkoztatja, betegsége miatt csak telefonon tudtuk elérni. A tanár úr a New York-i Seuso-per idején maga is járt az Egyesült Államokban. Úgy emlékszik, a tanúk hiába erősítgették, hogy látták Sümegh Józsefnél a Lord Northampton birtokába került kincseket, állításaikat nem hallgatta meg a bíróság, sőt az egyik tanút haza is küldte. Födelmesi István nemcsak másoktól hallott az ezüstkészletről, hanem Sümegh József két kancsót és egy tálat meg is mutatott neki. A véleményét kérte, mit tegyen a régi tárgyakkal. Ő azt tanácsolta a fiatalembernek, vigye be a múzeumba az edényeket, majd ott megmondják, melyik korból származnak. A volt tanítvány katonaként is megkereste Födelmesit, pápai parancsnokának vásárolt tőle régi pénzeket Horthy Miklós és Ferenc József arcképével.
Talán egészen másként alakul a Seuso-sztori, ha Sümegh József hallgat volt tanárára, és jelentkezik valamelyik múzeumban a Seuso-kincsekkel. De erről már Árvai Zoltán gépészmérnökkel váltottunk szót polgárdi házában. Árvai maga is érmegyűjtő, és a Seuso-rejtélyt kutatja. Véleménye szerint Sümegh József különös dolgokon mehetett keresztül az értékes lelet megtalálásnak pillanatától a haláláig. A Borbély-pincében felakasztott Sümegh pápai katonai szolgálata idején valamelyik elöljárójának bizalmasan elmondhatta, mit talált. Tőle tudhatták meg a titkot mások, akik úgy döntöttek, megszerzik a kincset. Ezek az emberek viszont úgy vélték, csak akkor juthatnak az ezüstkészlet birtokába, ha a katonát elteszik láb alól. A polgárdiak még ma is azt beszélik, hogy Sümeghet követték, amikor leszerelése előtt hazament a civil ruhájáért. Az idegenekkel ment ki a Borbély-pincébe, ahol a kincs el volt rejtve. A társaság italozott, majd az ismeretlenek állítólag benzint injekcióztak áldozatukba. Pár nap múlva a pincében katonakabátjának övére felakasztva találták meg Sümeghet.
Árvai Zoltán barátaival azt tervezi, ha a kincsek nyomára bukkannak, kezdeményezik, hogy Polgárdiban nyissanak Seuso-múzeumot.


Kezében volt a kincs

Polgárdiban Strasszer István többszintes családi háza a Balatoni út mellett magasodik. Szomszédságában élt egykor Sümegh József, a római kori ezüstlelet megtalálója, akivel barátság is összekötötte.
- Már mindent elmondtam a rendőrségnek és a tévéseknek - fogadott bennünket Strasszer István a kapuban, közben az udvaron hatalmas kutya vicsorgott, ugatott, és többször is felénk rugaszkodott, de szerencsére visszarántotta a lánca.
A házigazda már-már zaklatásnak vette látogatásunkat, mert túl sokan kérdezték már a Seuso-ügyben, de aztán csak beinvitált bennünket, és megmutatta az egykori kerítés helyét, ahol Sümegh Józsefhez átjárt. Most fal, az épülő újabb lakrészt választja el a hajdani Sümegh-portán élő szomszédoktól.
Strasszer István nem volt túl közlékeny, de azt azért elárulta, hogy két rézüstben látta a kincseket Sümegh Józsefnél. Barátja megmutatta neki a szürkés-fekete piszokbevonatú edényeket és kisebb kupákat. Láthatóan kőporosak voltak, ezért megkérdezte Sümeghtől, hogy a közeli kőbányában találta-e őket, de nem kapott választ.
Strasszer István a New York-i perben tanúskodva hiába állította a maga igazát a bíróság előtt. A több órán át tartó kikérdezése ellenére úgy érzi: nem akartak jelentőséget tulajdonítani a vallomásának. Pedig a Pelso feliratos Seuso-tálról olyat tud, amit senki más: mivel kíváncsi volt, hogy a Sümegh által mutatott tárgyak miből készültek, erősen lesmirglizte a nagytál szélét. A dörzsölés nyomát, ha lehetőséget kapott volna rá, megmutatta volna a New York-i tárgyaláson.
Strasszer István szerint ma már hiába keresik itthon a Seuso-kincseket, szerinte kizárt, hogy bárki a nyomukra bukkanjon.
- Szerintem minden darabot a két rézüsttel együtt régen kivitték külföldre, hiszen ezért ölték meg a barátomat - vélekedik. - Bizonyíthatunk mi akármit, a kincseket most birtokló lord nem bolond, hogy visszaadja, amire annyi pénzt költött.
Miközben kikísért bennünket, még hozzátette: kár, hogy akik érdemben tehettek volna valamit a Seuso-kincsek hazahozataláért, nem tettek meg mindent.


A csíkos nadrágok titka

Polgárdiban él Harmath József is, aki szintén tanúként szerepelt a Seuso-kincsek visszaszerzésére kezdeményezett New York-i perben. Még ma is élénken foglalkoztatja az ezüstkészlet ügye. A Borbély-pincében a kőbánya munkásai által felakasztva megtalált, leszerelés előtt álló Sümegh József honvédet gyerekkorától ismerte. Harmathot a Polgárdihoz közeli szőlőhegyen találtunk meg, ahol gyümölcsfáit fedte be védőhálóval.
Megtudtuk tőle, hogy a jó szándékú kezdeményezések ellenére a polgárdiaknak sem sikerült a Seuso-készlet újabb darabjára bukkanniuk. Pedig a polgármesteri hivatal épületében még egy ládát is kiraktak, remélve, hátha akad valaki, aki ugyan inkognitóját nem kívánja felfedni, de elhelyez a dobozban egy olyan tárgyat, amely a Seuso-rejtély megoldását elősegíthetné. Sajnos a láda üres maradt.
- Arra leszek kíváncsi, ha most decemberben elévül a gyilkosság, lesz-e annyi becsület valakiben, hogy jelentkezzen, és támpontot adjon a rendőrségnek - mondta Harmath József. - Én egyébként sejtem, hogy ölték meg Józsit. Az egész egy nagy darázsfészek, veszélyes belenyúlni. Szerintem a honvédség hibát követett el, amikor öngyilkosságként zárta le az ügyet. Még arra sem méltatták szegény gyereket, hogy megnézzék, egy mikádóövre volt-e felakasztva vagy kettőre. Sok mulasztás történt, ezért is feltételezhető, hogy komoly katonatisztek keze volt a dologban. Többször láttam, amikor Józsikát csíkos nadrágos emberek hozták haza kocsival. Ennyire azért nem volt jó katona. Annyira pedig nem lehet hülye valaki, hogy néhány nappal a leszerelése előtt felakassza magát, amikor tele volt tervekkel. Építkezni akart, megvolt már minden: a telke, a tégla, a vasbeton gerendák. Egyébként szorgalmas ember volt, sokat dolgozott. Én azt hittem, hogy Jóska csak régi pénzekkel foglalkozik, egészen addig, míg nem láttam nála azokat az edényeket. Az összes tele volt olyan iszapos földdel, mint amilyen a kőbányáé. Ócskaságnak néztem őket, engem csak egy kisebb üst érdekelt, amely jó lett volna bitumen keverésére. Azért a többi edényt is megnézegettem, azt hittük, hogy ónból vagy ólomból vannak, mert nagyon nehezek voltak. Ma már örülök, hogy jobban nem kerültem bel ebbe a buliba, mert aki benne volt, már mind halott.
A Seuso-ügy ma is foglalkoztatja Harmath Józsefet. A kutyáját is a kincs jelenlegi tulajdonosáról, Lord Northamptonról nevezte el. Nemegyszer eszébe jut az 1993-as New York-i tárgyalás is, amelyen délelőtt tíztől délután öt óráig tett fel neki kérdéseket a bírónő.
- Ha most mennék New Yorkba, másként lenne, az ügyvédemet is vinném magammal. Megmagyaráznám a bíróságon, hogy nem hazudni utaztam Amerikába. A Bibliára is megesküdtem, ezrét ne nézzen senki hazugnak. Életemben a New York-i tárgyalás volt az első alkalom, amikor bíróságon jártam. Meglepődtem azon is, hogy a tolmács nem tudott mindent lefordítani, amit mondtam. A bitument is a szótárban keresgette. Mindenki rajtunk röhögött, én meg ott izzadtam. Hogy honnan szerezték a tolmácsot, nem tudom. Kedves hölgy volt, csak magyarul nem tudott. Egy jó szinkrontolmács kellett volna erre a tárgyalásra. Ráadásul a Magyarországot képviselő ügyvéd - aki egyébként nagyon jó gyerek - sem volt szerintem a helyzet magaslatán.


A Sümegh-ház rejtélye

Polgárdiban és környékén sokan ismerik a siófoki Takács Károlyt. A halk szavú ember, aki korábban vándor vidámparkjával járta az országot, évek óta különös szenvedélynek hódol: a Seuso-kincsek elrejtett darabjait keresi.
- Kilenc éve egy pesti gyűjtő barátomtól hallottam először, hogy a Polgárdiban talált ezüstkincseket keresi - meséli Takács Károly. - Ezután egy helybéli géplakatos ismerősömtől érdeklődtem, akinél sok ember megfordult. Sajnos csak annyit tudott, hogy a kőbányában robbantáskor találták meg a római kori edényeket.
Takács Károly ezt követően kezdett el kutatni a kincsek után. Megkereste a rejtély kulcsfigurájának, a meggyilkolt Sümegh Józsefnek a rokonait, majd sorra másokat, akiktől támpontokat remélt. Azóta sok emberrel beszélt, hogy valamilyen nyomra bukkanjon. Ennek eredményéről így nyilatkozott:
- Több helyen ástam, és műszerrel is kutattam. Voltak, akik becsaptak, előre elkérték a pénzt "tanácsaikért". Nagy nehezen sikerült bejutnom a volt Sümegh-házba. Többször jártam az épületben jelenleg élő embereknél, megbarátkoztam velük. Valamennyi fizetségért megengedték, hogy átvizsgáljam a házat és az udvart. Erre az késztetett, hogy Sümegh József egyik nagybátyjától hallottam, a padláson, a kémény mellett van eldugva a kincs.
Természetesen érdekeltek bennünket a kincskeresés részletei, amelynek akadtak sikerrel kecsegtető pillanatai is.
- A házban a falakat is végigműszereztem - folytatta Takács Károly. - Az egyik részen különösen jó hangot adott a fémkereső. Az már csak később derült ki, hogy a falban rabicháló van, amivel a sárfalakat hálózták le régen. Ez a háló ólmozva volt - a műszer szerint pedig az ólom is nemesfémnek számít.
Sümegh Józsefről mást is kiderített a rejtély szenvedélyes kutatója. A fiatalember egyik féltestvérétől tudta meg, hogy rendszeres látogatói voltak, akikkel régiségeket adtak-vettek. Volt köztük egy bizalmasa, ő keltette fel a régészet iránti érdeklődését is. Amikor ő megjelent, az ajtót magukra zárták, és a régiségeket nézegették. Sümegh féltett kincsei voltak a Seuso-készlet mellett azok az aranypénzek, amellyel állítólag az egyik edény volt tele.
Takács Károly eddigi információi szerint a fiatalember több helyen is fizetett az aranypénzekkel, valószínűleg a csikóját és a telkét is az aranyból vette. Az eddigi feltételezésekkel szemben úgy gondolja, hogy a Seuso-kincseket nem a bányában találta a szerencsétlen véget ért katona, hanem egy pince vagy házalap kiásásánál fordíthatta ki a tárgyakat a munkagép. A kőbányában használt géppel Sümegh József és Kolonics György nevű munkatársa rendszeresen dolgoztak épületek szintezésén (Kolonics szintén rejtélyes körülmények között halt meg somlyói pincéjében - A Szerk.) Sümeghet gyűjtőszenvedélye mindenhová odacsalta, ahol nagyobb földmunkát végeztek. Így volt ez a Sárvíz-csatorna kitisztításakor is, amelyet nagy figyelemmel kísért.


Kitört a Seuso-láz

Az utóbbi időben felerősödött kincskeresési hullám kis túlzással Seuso-láznak is nevezhető. Egyre többen erednek az ezüstkészlet még feltehetően Magyarországon lappangó darabjainak nyomába. Vannak köztük jóhiszemű emberek és szerencsevadászok is.
Akadnak külföldiek, akik az Interneten keresztül is keresik a Seuso-kincs darabjait. A www.michelvanrijn.com címen érhető el az egyik külföldi kincskereső, a Scotland Yard egykori informátora. Dézsy Zoltánnak, a Seuso-kincsről készült dokumentumfilm alkotójának kezdeményezésére a www.hunnia.net címen bőséges információt kaphatnak az érdeklődők a római kori lelet történetéről.
- A műkincsekkel foglalkozók között és az alvilágban úgy vagyok elkönyvelve, mint a Seuso-kincsek egyik keresője. De nemcsak én keresem a kincset. Volt, akikkel összefutottam, volt, akikbe belebotlottam. Először azokba a régiségkereskedőkbe, akik fillérekért elkótyavetyélték a birtokukba került ezüsttálakat. Ők később hiába járták az orgazdákat, már nem bukkanhattak az eladott tálak nyomára. Keresik a kincslelet még itthon található darabjait amatőr gyűjtők és "hivatásos" kincsvadászok. Nem véletlen, hogy amikor a régészek befejeznek egy-egy ásatási szakaszt, az egész területet felszórják szeggel. Ez teljesen megbolondítja a kincskeresők detektoros műszereit - hallhattuk Dézsytől.
A Seuso-film korábbi és közelmúltbeli bemutatása után is többen jelentkeztek Dézsy Zoltánnál. Mint elmesélte: voltak, akik javaslatokkal lepték meg, mások pénzt kértek volna tanácsaikért. Akadtak, akik római eredetűnek vélt tárgyakat is prezentáltak. Előfordult, hogy börtönből üzengetők ígértek segítséget abban a reményben, hogy büntetésükből szabadulhatnak.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának a Seuso-kincsekkel foglalkozó szakemberei egy lakossági bejelentés alapján esélyt láttak arra, hogy rábukkanjanak a késő római kori ezüstkészlet még elrejtett darabjaira. Utánajártunk, mit találtak.
Óriási kráterre emlékeztet Kőszárhegy határában a kőbánya. Közelében békés szőlőskertek sorakoznak kisebb-nagyobb borospincékkel. Az egyik telken augusztus elején titokzatos csapat tűnt fel kutatóeszközökkel és munkagépekkel.
A környéken csupán a kőbánya éjjeliőrét találtuk. Az útbaigazítás mellé elmondta, mit látott az előző napokban: - Nagy volt a felhajtás, sokan jöttek ide gépekkel. Míg a földet túrták, nem engedtek senkit a közelébe. Azzal meg nem nagyon dicsekedtek, hogy találtak-e valamit.
Frissen elsimított földfelület és egy több méter mély gödör, a mellé halmozott földdel - így nézett ki az átkutatott terület, amikor ott jártunk. Az ásatási helyről egyébként rálátni az egykori Borbély-pincére, ahol megtalálták Sümegh Józsefnek, a Seuso-rejtély kulcsfigurájának felakasztott holttestét.
Bánkutiné Hajdú Éva, a Seuso-kincsek miniszteri biztosa nyilatkozott és sajtótájékoztatót is tartott a kutatási munkálatokról:
- A NKÖM tízmillió forintos jutalmáról szóló felhívása után több tucat bejelentést kaptunk. Köztük olyanokat is, amelyek valóságalapját érdemesnek tartottuk ellenőrizni. Egy bejelentő azt állította, hogy a kőszárhegyi kőbánya oldalában van még néhány római kori ezüstedény elásva. Húsz év után megpróbálta megmutatni a domboldalon azt a helyet, amelyről a Sümegh család azóta már meghalt tagjaitól úgy hallotta, hogy ott vannak elrejtve a kincskészlethez tartozó edények. A terület jelenlegi tulajdonosának beleegyezésével, régészekkel és geofizikai szakemberekkel átvizsgáltuk a területet, és ott, ahol a műszerek jeleztek, markolóval kiásattunk egy 20 x 20 négyzetméteres részt. Mivel a talaj erősen vasoxidos, a műszerek többször is félrevezették a kutatókat. Próbálkozásunk, annak ellenére, hogy segítőnk határozott volt a helyszín megjelölésében, sajnos, nem vezetett eredményre. Lehet, hogy a bejelentő rosszul emlékezett, de az is lehet, hogy más is emlékezett erre a helyre, és már elvitte az edényeket.
Azt is megtudtuk, hogy a bejelentő nem akart nyilvánosan szerepelni. Mindenképpen védeni szerették volna, kívánságát tiszteletben tartva kezelték bizalmasan a kutatási munkálatokat is. Csak a rendőrségtől kértek segítséget ahhoz, hogy az illetékteleneket távol tartsák az ásatás helyétől. A miniszteri biztos leszögezte: a Seuso-kincsekkel kapcsolatban a jövőben is komolyan veszik, ha a bejelentő titoktartást kér.
Nem titok, Seuso-ügyben több bejelentést is kapott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma magánnyomozóktól. Utánajártunk, milyen lehetőségük van a magyar Pinkertonoknak, hogy az ezüstkészlet után nyomozzanak, és vállalkoznának-e a Seuso-rejtély megoldására.
A minisztérium illetékese szerint nem zárkóztak el attól, hogy magándetektívek is bekapcsolódjanak a késő római kori ezüstlelet még Magyarországon levő darabjainak felkutatásába. Nyomozásra eddig egyiküknek sem adtak megbízást, a felhívásukban felajánlott tízmillió forintos sikerdíj azonban magándetektívet ugyanúgy megillethet, mint bárki mást.
Mivel a személy- és vagyonvédelmi tevékenységről, illetve a magánnyomozásról szóló törvénynek nincs olyan pontja, amely kizárná a magánzsarukat a Seuso-kincsek utáni kutakodásból, megkérdeztük egy budapesti és egy székesfehérvári vállalkozás vezetőjét, szakmailag izgatja-e a feladat.
Gyuri József ügyvéd, a budapesti székhelyű Őrnagy és Társa Detektíviroda tulajdonosa szakmai szempontból igazi kihívásnak tekintené a Seuso-rejtély megoldását. Felkérés nélkül is szívesen nyomozna az ügyben, ehhez azonban - mondta - alapinformációkra lenne szüksége, látnia kellene az eddigi nyomozati iratokat. Lehet, hogy egy-két olyan adat is sokat mondana neki, amelyeknek a rendőrség eddig nem tulajdonított jelenőséget. Nyomozása kiindulópontja a kincset megtaláló Sümegh József halálának tisztázása lenne. Úgy érzi, annak is megvan az oka, hogy a rendőrség miért nem ért el eddig eredményt. Ismerve az akkori határőrizeti rendszer szigorúságát, azt is alapkérdésnek tekinti, hogy jutottak ki a külön-külön sem apró ezüsttárgyak a határon.
Gyuri József a kincsek értékét ismerve úgy véli, azért nem érkezett eddig igazán figyelemre méltó bejelentés, mert kevés a felajánlott tízmillió forint. Szerinte többet kellett volna kitűzni, akár százmillió forintot is, és jobban hangsúlyozni kellett volna, hogy az ügyhöz kapcsolódó bűncselekmények elévültek, akkor talán nem félne senki a büntetéstől.
A Privát Plus Fókusz Detektíviroda Székesfehérváron működik, közel ahhoz a helyhez, ahol a kincslelet előkerült, és ahol a vele kapcsolatba hozható emberek nagy része élt vagy él. Csatári Tibor, az iroda vezetője - aki egyben a Fejér Megyei Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara alelnöke, az országos szakmai kamara elnökségi tagja - megbízás esetén örömmel nyomozna a Seuso-kincsek után. Szakmai karrierje megkoronázásnak tekintené, ha eredményt tudna felmutatni. Szerinte a Seuso-ügyben mindent meg kellene mozgatni a siker érdekében. A rendőrségnek nem kellene elzárkózni a magánnyomozókkal való együttműködéstől, akiknek törvényben előírt kötelességük, hogy minden olyan információt átadjanak, amely a nyomozást előbbre viszi. Csatári Tibor szerint figyelembe kellene venni azt is, hogy a magándetektívekhez másképp viszonyulnak az emberek, általában többet mondanak el nekik, mint amikor zsaru kérdezi őket. És azt sem árt tudni, hogy a magánhekusok nyolcvan százaléka rendőr volt, többségük több évtizedes bűnügyi tapasztalattal a háta mögött.


A libanoni kapcsolat

Keveset tudni a Seuso-kincsek külföldi sorsáról és a római kori ezüstlelet ügyében indult angliai Scotland Yard nyomozásról. Mindezekről kértünk tájékoztatást Bánkutiné Hajdú Évától, a kincsüggyel foglalkozó miniszteri biztostól.
- Milyen információi vannak a Seuso-kincsek külföldi érétkesítéséről?
- A 14 ezüsttárgy és a rézüst 1978-1980 között került ki az országból Halim Korban libanoni műkereskedőhöz. (Korbanról ismert, hogy korábban nemegyszer megfordult Magyarországon, a Szovjetunióban pedig diplomáciai szolgálatot teljesített. A műkincsek iránti érdeklődését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Londonban ikoncsempészésen bukott le. - A Szerk.) Korban 1974-1980 között Bécsben élt, ahol a Hilton Szállóban üzlete volt, majd 1980-ban Londonba költözött. A libanoni műkereskedő baráti és üzleti kapcsolatban állt a szerb Anton Tkaleccel, akinek magyar felesége, és anyósa Magyarországon él. Azt még ma sem tudjuk pontosan, hogy mi volt a szerepe Tkalecnek. Nem világos, hogy ő vitette-e ki a kincseket vagy Halim Korban. Mindenesetre az angol nyomozati anyagokból is tudjuk, hogy a készlet összes darabja átment Korban kezén. A Seuso-kincsek első darabjait egy londoni galérián keresztül ajánlották fel Rainer Zietz régiségkereskedőnek. Neki nem volt nehéz megtalálnia az utat Sir Peter Wilsonhoz, a Sotheby's aukciósház egykori elnökéhez. (Az 1984-ben elhunyt szaktekintélyről csak évekkel a halála után derült ki, hogy Kim Philbyvel együtt a KGB ügynöke volt. - A Szerk.)
- Hogyan bonyolódott le az "üzlet"?
- Az, hogy Korban adta el a Seuso-kincseket, egy libanoni jegyzőkönyvből is ismert. A nyomozók begyűjtötték az összes számlát, amit Korban állított ki, ezek alapján derült ki, hogy minden az ő kezén ment keresztül. Az első műtárgyért, amelyet 1980 november 19-én adott el, 43 ezer fontot kapott (A kincseket megtaláló Sümegh József ekkor még élt! - A Szerk.) Egy másik Seuso-edényre 70 ezer fontos ajánlatot tettek, a harmadikért pedig 1980. december 16-án 225 ezer fontot fizettek. Hogy az ár ekkorát ugrott, abban szerepe volt annak is, hogy az ezüstkészlet darabjait megmutatták a British Museum egyik szakértőjének. A műkincsszakértő azt mondta, a tárgyak akkor érnek nagyon sokat, ha egy készletet képeznek. Miután mindez kiderült a vizsgálat során, és a dátumokat összevettették Sümegh József halálnak időpontjával, a Scotland Yard is komolyan vette a magyar rendőrséggel való kapcsolatot. A kincsek magyarországi származásában korábban kételkedő angol rendőri vezetést meggyőzték a birtokukba jutott információk. Az ügyet azonban lezárták, nem emeltek vádat, mivel nem fűződött hozzá angol érdek.
- Ezek szerint egyenként jutott a felbecsülhetetlen értékű készlethez a kincseket felvásárló Sir Peter Wilson, majd Lord Northampton?
- A Sotheby's egykori elnöke valóban darabonként jutott a kincsekhez, és amikor elfogyott a pénze, Lord Northamptont is bevonta a vásárlásokba. Mindegyik műtárgy nagyon komoly összegért cserélt gazdát, volt olyan, amelyet 525 ezer fontért értékesítettek. A Seuso-kincseket Halim Korban "csepegtette" egyenként. Hogy pontosan Korbannál, Tkalecnél vagy Zietznél volt a raktár, nem tudjuk. Azt sem, hogy ki döntött az eladás sorrendjéről, kialakítottak-e valamilyen stratégiát.


Nyerésben a lord

A nyolcvanas években az angol Lord Northampton birtokába került ezüst étkészletet szakértők a római fémművesség remekének tartják. Ennek megfelelően a Sotheby's aukciós ház 1990-ben meghiúsult árverésén 40 millió angol font volt a kikiáltási ára.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának szakértője szerint a Seuso-kincs reális piaci értéke ma körülbelül 45 millió USA dollár - több mint 13 milliárd forint - lenne, ha legálisan kerülne a műkincspiacra. Ennek azonban akadálya, hogy nincs hiteles eredetigazolása.
A római kori ezüstkészlet magyarországi megtalálásáról a régészeti kutatásoknak, természettudományi vizsgálatoknak és a rendőri nyomozásnak köszönhetően közvetett bizonyítékaink vannak. A bizonyítékok birtokában Magyarország is pert indított az antik ezüsttárgyak visszaszerzésére. Miután Libanon a hamis eredetpapírok miatt a per kezdetén visszavonta keresetét, a kincsek tulajdonjogáért Horvátország és Magyarország maradt versenyben az 1993 szeptemberében New Yorkban kezdődött polgári perben. A bírósági eljárás tárgya nem a kincs lelőhelyének felderítése, s ezzel a jogos tulajdonos megállapítása volt, hanem az, elegendő bizonyítékot tud-e felmutatni a két felperes ahhoz, hogy a tárgyak birtokába jusson. A pert hatheti tárgyalás után mindkét ország elveszítette.
A perköltségre és a lord által benyújtott kártérítésre Magyarország eddig mintegy 3 millió dollárt költött el. Ez volt eddig a legnagyobb tétel, amit az állam a kincs visszaszerzésére fordított. A kiadások a per elvesztése óta eltelt években tovább nőttek, és mára szerény becslések szerint is meghaladják az egymilliárd forintot.
A New York-i perben a tárgyalást vezető bírónő elutasító magatartása és Lord Northampton ügyvédeinek ügyes stratégiája miatt a magyar fél nem tárhatta az esküdtszék elé közvetett bizonyítékainak láncolatát, s a per során tanúelvonással is sújtották. Máig megoszlanak a vélemények a magyar állam jogi képviseletét ellátó Frank Koszorus ténykedéséről.
Egyelőre úgy tűnik, a kincsbotrány egyedüli nyertese Lord Northampton. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Seuso-titkárságának sajtóanyaga szerint az ezüstkincsre 1999-ig költött körülbelül 12 millió fonttal szemben 26 millió font kártérítést fizetett neki peren kívül egyezség alapján annak az ügyvédnek az irodája (illetve annak biztosítója), aki tudta, hogy a libanoni származási papírok hamisak. Ráadásul New York Állam Fellebbviteli Bíróságának 1994. szeptember 22-i döntése alapján a Seuso-kincs a lord birtokában maradt.


Megszólalnak a tanúk

Az ORFK 1990-1996 között nyomozást folytatott a Seuso-kincseket megtaláló sorkatona, Sümegh József gyanús halála ügyében. A nyomozás 2000 októberében kezdődött új fejezetéről és eredményeiről Vukán Béla alezredes, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság vagyon- és műkincsvédelmi alosztályának vezetője tájékoztatott:
- Állampolgári bejelentés alapján nyomozunk ismét a Seuso-kincsek ügyében. Az új fejlemény a néhai Sümegh József halálával függ össze: információink megerősítik az emberölés alapos gyanúját. Az adatok elvezethetnek az elkövetőkig is. Kétséget kizáróan most sem állíthatjuk, hogy emberölés történt, de információink ellentmondanak az öngyilkosságnak. Már 1990-ben is közvetett bizonyítékok utaltak arra, hogy Sümegh honvéd nem lett öngyilkos. Nehéz feladat lesz ezt bizonyítanunk, és legalább ilyen nehéz az elkövetők kézre kerítése.
- Miként jutottak arra a következtetésre, hogy gyilkosság történt?
- Elsősorban az ok-okozati összefüggések feltárásával, tanúk által közölt adatok alapján és bizonyos vizsgálati eljárásokkal, például poligráfos vizsgálatokkal. Ezen kívül szakértői vélemények is gyengítik az öngyilkosság verzióját.
- Hogyan erősödött a közvetett bizonyítékok láncolata?
- Az USA-ban a 90-es évek elején lefolytatott polgári per időszakában nagyon kevés tanú állt a rendelkezésünkre ahhoz, hogy világosan lássuk, milyen tárgyak voltak Sümegh Józsefnél. A mostani nyomozás során - talán azért is, mert a korábbi félelmek oldódtak - könnyebb volt megszólítani az embereket. Ilyen értelemben erősödött az a közvetett bizonyítékrendszer, amely arra utal, hogy a Sümeghnél lévő tárgyak nagyon nagy hasonlóságot mutattak a Seuso-kincs néven elhíresült lelet-együttessel. Ezt kétséget kizáróan kijelenteni csak akkor tudjuk, ha olyan tárgyat találunk, amelyről igazolható, hogy Sümeghnél volt, és anyagvizsgálatokkal bizonyítható, hogy része a Seuso-kincsnek. Van olyan tanúnk is, aki korábban nem ismerte el, hogy hozzá is kerültek tárgyak Sümeghtől, most viszont elmondta. Ilyen értelemben van előrelépés. Sajnos továbbra sem sikerült olyan embert találnunk, aki Sümeghtől kapott, vásárolt vagy megszerzett volna tárgyat. Ez nagyon nagy segítség lenne. Azt gondolom, hogy e vonatkozásban még mindig vannak félelmek az emberekben. A tárgyak nagy értéke, a tisztázatlan halálesetek továbbra is visszatarthatják azokat az embereket, akik a tárgyakkal kapcsolatba kerülhettek, netalán megszerezhették és továbbadhatták őket. Elég nehéz elhitetni az emberekkel, hogy az ügy büntetőjogi következményei már elévültek. Nemcsak a tanúk vallomása erősíti a közvetett bizonyítékokat, hanem az anyagvizsgálati eredmény is, amely arra utal, hogy a kincsek tárolására szolgáló rézüstön olyan földmaradványt találtak, amely azonos Sümegh József halálának helyszínén, a Borbély-pincében rögzített anyagmaradvánnyal. A Nemzeti Múzeumban őrzött quadripus (négylábú edénytartó) ezüstanyaga pedig azonos a Seuso-kincsekével.
- Sikerült-e azonosítani a kincsek megtalálási helyét?
- A leletek valószínűleg a Polgárdi kőbánya környékén kerültek elő. A tanúk, akik megszólaltak, ezt így tudják. Viszont nem sikerült olyan embert találnunk, aki Sümeghgel együtt ott lett volna a megtalálás helyén. Továbbra is várjuk olyan személy jelentkezését, akinek ezzel kapcsolatban megbízható információi vannak.
- Milyen további lépéseket terveznek, várható-e a Seuso-kinccsel kapcsolatba került külföldiek meghallgatása?
- Ha igazolható, hogy Sümeghnél olyan tárgyak voltak, amelyek jelenleg külföldön találhatók, akkor mindenképpen meg kell vizsgálnunk, hogyan kerültek külföldre, volt-e kapcsolat a külföldi közvetítők és Sümegh között. Természetesen nem a Seuso-kincseket jelenleg birtokló Lord Northamptonra gondolunk, mert ő több lépcsővel később szerezte meg a kincseket, hanem azokra, akiknél először külföldön felbukkantak a római kori kincsek.
- Várható-e a közeljövőben látványos eredmény a Seuso-ügyben?
- Türelmetlenek vagyunk, pedig az illegális műkincs-kereskedelemmel összefüggő ügyek nem egy-két év alatt tisztázhatók. Olyan zárt világról van szó, olyan kapcsolatrendszerről, olyan érdekazonosságról, amelyet megnyitni, megtörni nagyon nehéz. Akár holnap lehetne átütő eredmény, ha az információink a sajtó segítségével eljutnak azokhoz az emberekhez, akiket érintenek. A Seuso-kincshez tartozó egyetlen tárgy felbukkanása hihetetlen mértékben felgyorsítaná az eseményeket.
- Hozhatna-e eredményt, ha a tízmillió forintos jutalmat a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma vagy a Belügyminisztérium felemelné?
- Mérlegelés tárgya, hogy a tízmillió forint sok vagy kevés. Azt gondolom, hogy elég sok pénz ahhoz, hogy az ember tisztességesen vállalja, és átadja a hatóságnak azt, ami az államot illeti, és részese legyen egy olyan sikernek, amely szerintem örökre bevonulna a történelembe. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy akinek nem volt köze Sümegh erőszakos halálához, annak nem kell büntetőjogi következményektől tartania csak azért, mert megszerzett vagy megtartott egy Seuso-tárgyat.


Segíthetnek a palota freskói

Miközben a rendőrség nyomoz, a Seuso-kincs feltételezett lelőhelyének közelében egy római kori villa feltárásán dolgoznak a régészek. Nem kizárt, hogy a jövő szenzációs meglepetéseket tartogat. A Szabadbattyán határában végzett régészeti ásatások kapcsán újra a figyelem központjába került a római kori ezüstlelet. Az ásatások 1993 óta egy 13 ezer négyzetméteres területen folynak, az utóbbi években a leletmentő munkálatok felgyorsultak. Ebben feltehetően az is szerepet játszhat, hogy az épület gazdag ókori tulajdonosa akár a Seuso-kincsek birtokosa is lehetett.
Nádorfi Gabriella, az ásatásokat vezető régész szerint a IV. századi építményből eddig közel kilencezer négyzetmétert tártak fel. A reprezentatív palota freskói mellett pénzérmék, korabeli fegyverek és ezüst katonai csatok, övveretek kerültek elő. A barbárok által a IV. század utolsó negyedében felgyújtott palota sokat "mesél" a titkait faggató archeológusnak.
- A tulajdonos tudhatott a támadásról, a palotát időben kiüríthette. Az értékek egy részét magával vitte, a többit a közelben rejthette el. Az ásatásnál két tömegsírt találtunk, voltak benne asszonyok és gyermekek csontvázai is. A palotában hátramaradottak katonák és szolgálók lehettek, akiket megöltek vagy az égő épületben lelték halálukat. Valószínűleg a romok közé betelepedők dobálták két nagy gödörbe a holttesteket - fejtegette az 1500 éves rejtély részleteit a szakember. - Több dolog gyanússá teszi a kapcsolatot az ásatási hely és a Seuso-kincsek között. Feltűnő, hogy a kincsekről vett talajvizsgálati eredmények azt bizonyítják, az ezüstlelet Szabadbattyán-Polgárdi-Kőszárhegy területéről került elő. Ugyanakkor a feltárások során ugyanebben a térségben találtunk egy épületet, amelynek a tulajdonosa ugyanolyan gazdag ember lehetett, mint amilyen a Seuso-kincsek gazdája. A Seuso-kincs tulajdonosa tudhatott a támadásról, és az ezüstkészletet a közelben elrejtette.
A régész szerint a Seuso-tálon szereplő Pelso (Balaton) felirat arra utal, hogy a kincseket birtokló személy valahol a tó körzetében élt. A feltárás alatt álló épület 14-15 kilométerre van a Balatontól. Elképzelhető, hogy ezt ábrázolták az egyik ezüsttálon. Nem kizárt, hogy az épület freskóinak a restaurálásával olyan figurális ábrázolásra vagy feliratra bukkannak, amely egyértelművé teszi a Seuso-kincs eredetét.
A Seuso-kincsek miniszteri biztosától, Bánkutiné Hajdú Évától megtudtuk: a páratlan római kori palotát rekonstruálni kívánja a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. A területen létrehozandó régészeti park tervei már készen vannak.
- Ez olyan épület, amelynek nem volt párja Pannóniában. A falfreskóihoz hasonlót alig találni ebből a korszakból egész Európában. Bizonyára magas rangú személy lakott benne, aki talán a Seuso-kincsek tulajdonosa is volt.
- Jogilag visszakövetelhető lenne-e a kincs Lord Northamptontól, ha az ásatások révén előkerülne az egyik ezüstkancsó letört fedele?
- Biztos, hogy ennek alapján is felléphetnénk követeléssel, de további közvetlen bizonyíték is hasznos lenne, például egy falfelirat Seuso nevével, ez sokat segítene. Ha a palotát sikerül teljesen rekonstruálni, ez is erősítő momentum lehet, mert az alap feltárása azt mutatja, hogy az épület olyan lehetett, mint ami a Seuso-tálon megjelenik a IV. századi ötvös ábrázolásában.
- Mennyiben segítenék a bűnügyi bizonyítékok a kincs visszaszerzését?
- Sajnos a rendőrség kezében is csak közvetett bizonyítékok vannak, ugyanúgy, mint a tudományos, régészeti szakemberekében. Nem tudom, mire van nagyobb esély, a rendőrség találja-e meg bűnügyi szálon a gyilkost, vagy a régészek találnak egyértelmű bizonyítékot.
- Van-e valami más eszköz, amellyel nyomást tudnánk gyakorolni a kincseket birtokló lordra?
- Vannak még nyitott nemzetközi jogi lehetőségeink. Remélhetőleg hamarosan felvetjük a lordnak, hogy Magyarország számít ezekre a kincsekre. Esélyt látunk arra, hogy tárgyalást kezdjünk vele.
- Megegyezés születhet például a Seuso-készlet magyarországi kiállításáról?
- Talán. Ezt is fel fogjuk vetni neki, majd meglátjuk, hogyan reagál rá.
- Egyes vélemények szerint nem vagyunk elég kitartóak és rafináltak a kincsek visszaszerzéséhez. Mi erről a véleménye?
- Azóta, amióta az ügy hivatalossá vált - vagyis az ORFK nyomoz, és a minisztérium végzi a kincsek visszaszerzésére irányuló előkészületeket -, nem lehet rafinált eszközökkel élni. Egy ország nem csalhat! Nem kereshetünk hamis tanút, aki azt vallja, látta, hol kerültek elő a Seuso-kincsek. Biztos, hogy lennének különböző titkosszolgálati, kalandos eszközök, de nem lehet a megtévesztéssel, csalással kicsikart információt jogi keretek közé foglalni.


Kincset érő vallomás

Szenzációs nyilatkozatot tett a Seuso-üggyel kapcsolatban Lelkes Ferenc. A férfi - aki jogerős börtönbüntetését tölti a Fejér Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben Székesfehérváron - a Seuso-kincseket megtaláló, rejtélyes körülmények között elhunyt Sümegh József hajdani barátjának vallja magát. Azt állítja, annak idején Sümegh megmutatta neki az ezüstkincsek lelőhelyét, és a tárgyakat - amelyek közül néhány a birtokába került - együtt emelték ki a földből, majd együtt szállították el a helyszínről.
Az egyébként Polgárdiban élő férfi már többször összeütközésbe került a törvénnyel. A börtönben azért kerestük fel nemrég (2003 januárjában - a Szerk.), mert tudomásunkra jutott, hogy a Seuso-kincseket érintő információk birtokában lehet. A délelőtt tíz óra utáni beszélőre kissé álmosan érkezett riportalanyunk, és mosolyogva üdvözölt bennünket.
- Olyan dolgokról nem akarok beszélni, amivel másnak ártanék, hisz úgy végül is magamnak ártok - szögezte le rögtön. Mint mondta, főként neveket nem kíván említeni.
Bevezetésképpen megtudtuk, hogy Lelkes Ferenc gyermekkora óta, 1970-től él Polgárdiban. Az iskola befejezése után a közeli Tilos-pusztán fogatos volt a téesznél. Apja a helyi kőbányában dolgozott művezetőként a hetvenes években, ott, ahol Sümegh József is.
- Abban az időben Józsival jó barátságot ápoltunk, még közös barátnőnk is volt - emlékezett Lelkes Ferenc. - Igaz, nem volt haverkodó típus, inkább olyan szerény, csendes gyereknek ismertem. Volt néhány "akciónk" is. Nekem volt egy motorom, kellett volna neki is, elmentem hát Kálozra, és loptam egyet neki. Igaz, ezen le is buktam.
Sümegh egy őszi estén azzal állított be barátjához, hogy a Polgárdi melletti kőbányában edényféleségeket talált, el kellene őket fuvarozni. Mindez Lelkes Ferenc emlékezete szerint talán abban az időben történt - 1978-ban (?) -, amikor a Tilos-pusztai téeszben fogatosként dolgozott.
- Egy kővel volt lefedve a lyuk, amit a bányában használt nagy pajszer segítségével beszakítottunk, hogy szélesebb legyen a nyílás. A gödör lehetett vagy két méter mély, az alján két üstben méter magasan különböző formájú fémedények hevertek egymásra rakva. Nagyon szürkék voltak, úgy néztek ki, mintha ólomból lennének - emlékezett a férfi, aki azt állította, ma is pontosan meg tudná mutatni, honnan kerültek elő a római kori leletek.
Lelkes Ferenc leírása szerint a gödörből összesen 41 különböző funkciójú és méretű díszedény került elő. Volt köztük egészen nagy, körülbelül 60 centiméteres, és kisebb, vizeskancsó nagyságú is. Az ezüstedények tárolására két rézüst szolgált. Lelkes szerint Sümegh József egyedül találta meg a kincseket:
- A Seusók rejtekhelyét akkor fedezhette fel a bányában, amikor lánctalpas munkagéppel földmunkát végeztek - hallottuk. - A robbantásra előkészített területről letolták a felette lévő földréteget. Józsi a terepszemle során bukkant rá a gödör nyílására, amit egy nagyobb kővel letakart. Valószínűleg a tárgyak kiemeléséig elhallgatta munkatársai elől is, hogy mit talált.
Riportalanyunk elmondta, mind a 41 darabot lovas kocsin fuvarozták el Sümegh Józseffel a bányából. A leletek további sorsáról is megosztott velünk néhány információt.
A két barát a kőbányából előkerült készlet két darabjával volt földrajztanárukhoz fordult felvilágosításért. Lelkes szerint a tanár úr nem tulajdonított különösebb jelentőséget az edényeknek, azt mondta: nem komoly, lehet, hogy régiek, de nem értékesek. Riportalanyunk szerint talán a "szakvélemény" hatására Sümegh sem csinált különösebb titkot abból, mit talált. Több ismerősének beszélt a tárgyakról, másoknak meg is mutatta őket. A tálakból és kancsókból többet eladott, elcserélt, illetve el is ajándékozott. Lelkes Ferencről sem feledkezett meg, ő is megkapta a maga részét a kincsekből. Az egykori barát nem kívánt nyilatkozni arról, hogy pontosan hány darabot kapott, és kinek adta el őket. Azt viszont elárulta, hogy egy ezüsttárgyat, amely tálcához, illetve mély tányérhoz hasonlított, 1987-ben vagy 1988-ban Székesfehérváron értékesített volt barátnője közvetítésével. A körülbelül két kiló súlyú, peremén díszített Seusóért 150 ezer forintot kapott. A pénzből autót vásárolt. Úgy tudja, exbarátnője a 90-es évek elején balesetet szenvedett, "talán nem véletlenül", mert másoknak is beszélt az "üzletről". A kőbányából elszállított edények egy részét - Lelkes Ferenc visszaemlékezése szerint több mint tíz darabot - együtt ásták el Sümegh Józseffel a Borbély-pincében. Ugyanott, 1980. december 17-én felakasztva találták meg az akkor leszerelés előtt álló katonát, Sümeghet, a kincseknek pedig csak hűlt helye maradt. Lelkes szerint a pincébe főleg nagyobb méretű ezüstedényeket és egy rézüstöt ástak el. Arra gyanakszik, ezek lehetnek ma az angol lord birtokában. Egyébként Sümegh a római készlet több darabját a házuk közelében, egy fabódéban tárolta. Lelkes Ferenc állítja, ő fuvarozta lovas kocsin azt a hat darab Seusót is, amelyet a Pápán kiskatonaként szolgáló Sümegh egyik elöljárója Polgárdiban vett meg. Lelkes szerint Pápára is vittek néhányat a Seuso-kincsekből. Riportalanyunk elmondta: többen látták a Seuso-kincseket a Sümegh környezetében élők közül. Voltak olyanok, akikkel Sümegh lóért akart cserélni - például a lepsényi cigányok -, másoknak eladott belőlük. Lelkes szerint van olyan ember, akinél "nem biztos, hogy egy, három is lehet" a római kori ezüsttárgyak közül.
A több mint másfél órás "beszélőn" felvetettük: a kincsek birtoklását elhallgatók vajon miért nem jelentkeznek a hatóságoknál, hisz tízmillió forintos jutalom ütné a markukat.
- Akiket én ismerek, hogy benne voltak ezekben a dolgokban, mind gazdagok. Nem nagyon gyarapítaná őket újabb tízmillió - válaszolta a férfi. Lelkes Ferenc kijelentette, a pénz neki igazán jól jönne, de egyelőre a rendőrségnek nem mond semmi konkrétumot, nem nevez meg senkit, mert nem lenne ideje elkölteni a milliókat. Végeznének vele azok, akik a barátját is megölték.
A Lelkes által csak "másik oldalként" emlegetett ismeretlen személyek, annak ellenére, hogy többször is megfenyegették, sőt figyelmeztetésként háromszor meg is verették, "bíznak" benne. Az utolsó verés akkor történt, amikor még szabadlábon volt. Mezőszentgyörgyön egy megbeszélt találkozóra várta ismerősét, amikor az autója előtt megállt egy másik kocsi. Négyen szálltak ki belőle, majd anélkül, hogy bármit közöltek volna vele, rátámadtak.
- Úgy megvertek, hogy csurom vér lett az arcom, a ruhám, szétment a szemem. Az ujjam is eltört, mert rácsapták a kocsiajtót.
Lelkes állítja: "nem dobott fel senkit" a rendőrségnek, nem érti, miért kapta az ütlegeket. A verés nyomai még mindig láthatók az arca jobb felén. Korábban kétszer szintén megverték, egyszer Fülén, a másik helyszínt nem említette. A titokzatos kapcsolatok - róluk továbbra sem hajlandó nyilatkozni - biztosra veszik, hogy ha eddig hallgatott, a jövőben sem mond el semmit róluk. A Lelkes által elmesélt történet szerint hallgatásáért két évvel ezelőtt pénzt is akartak adni neki.
- Polgárdin kerestek meg, de akkor pont bujkáltam, mert féltem tőlük. Nagyon rám álltak. A nővéremmel közölték, hogy nincs semmi gond, tudják, hogy nem beszéltem róluk. Ott akartak hagyni nála egy pénzzel teli táskát. A nővérem azt mondta, ő nem adja át, mert nem tudja, hol vagyok.
Riportalanyunk állításairól Bánkutiné Hajdú Éva, a Seuso-kincsek miniszteri biztosának véleményét kérdeztük.
- Nagyon nehezen tudom megítélni a Lelkes Ferenc által elmondottak valószerűségét - mondta érdeklődésünkre Hajdú Éva. - 2002-ben kétszer találkoztam vele. A rabkórházból jelentkezett azzal, hogy a Seuso-kincsekkel kapcsolatban vannak információi. Ő maga is elrejtett néhányat, de csak úgy hajlandó megmutatni őket, ha garanciát kap arra, hogy a tízmillió forintos jutalmat átveheti. Kétségbe vonta, hogy valóban van ennyi pénzünk e célra.
A miniszteri biztos meglátogatta a férfit a börtönkórházban. Elbeszélgetett vele, sőt kétségeinek eloszlatása végett táskájában elvitte megmutatni neki a tízmillió forintot. Hajdú Éva szerint elkerekedett Lelkes Ferenc szeme, amikor meglátta a milliókat, de láthatóan megnyugodott, tényleg van pénze a minisztériumnak.
- Beszélt nekem a helyről, ahová állítólag elrejtett néhány ezüsttárgyat - folytatta a miniszteri biztos. - Megígérte, hogy a rendőröknek is megmutatja a helyet. Ez valóban megtörtént, de a helyszínen semmit sem találtunk. Bizonytalanul azt a magyarázatot adta, lehet, nem ismeri fel a rejtekhelyet, vagy már mások elvitték a kincseket.
Lelkes Ferenc azt is elmondta a miniszteri biztosnak: néhány ezüsttárgyat azért kapott Sümeghtől, hogy vevőt keressen rájuk. Igaz, Sümegh később visszakérte a tárgyakat, de Lelkes nem adta. Miután meghalt az ezüstedények gazdája, úgy gondolta, most már az övé, ami nála maradt. Bánkutiné Hajdú Éva meglepődve látta Lelkes Ferenc portréját a Zsaru címlapján. Szerinte ha a férfi vállalta a médianyilvánosságot, nem tarthat olyan nagyon a retorziótól. Vagyis a kincsek miatti fenyegetettsége kérdéses. A miniszteri biztos szerint a rendőrségnek kell ellenőriznie Lelkes egy-két állítását, például azt, adott-e el, s ha igen, kinek a Seuso-kincsekből.


Végszó helyett

Van az országban egy különös ember, aki nem titkolja: van egy Seuso-tála. Jajesnica Róbert a Vigadó Galéria kiállításán is bemutatta az értékes ötvösremeket. Mielőtt bárki a római kori kincslelet egy "lappangó" darabjának előkerülésére gondolna, elárulom, a Seuso-tál méretarányos másolatáról van szó. A komoly szaktudást igénylő munka, a másolat elkészítésére Jajesnica Róbert Munkácsy-díjas ötvösművész vállalkozott. A művészt is elbűvölte az ezüstkészlet szépsége. A régészeti kutatások dokumentumai alapján elkészítette annak a tálnak a kópiáját, amelyről a kincslelet a nevét kapta. Az ezüstkészlethez ráadásul egy érdekes története is fűződik.
- Amikor először láttam a tévében a kincsekről készült dokumentumfilmet, beugrott valami. A hetvenes évek végén beállított a műhelyembe két fura alak. Az egyik egy abroszba kötött, nagy tárgyat tartott a hóna alatt. A súlyos, lapos tárgy láthatóan lehúzta a kezét, a tenyerét is vághatta, mert többször megigazította a kezében. A férfi hozzám fordulva azt mondta: "Volna itt egy tál, meg kéne nézni, hogy ezüst-e?"
A művész már majdnem elővette fiókjából a kénmájat, amit a tál megkapart részére kent volna. Ugyanis ha a felkent kénmáj megbarnul, a tárgy ezüstből van. Miközben fontolgatta, mit tegyen, a hátrébb álló, zömökebb férfi egy koszos zsebkendőt vett elő a zsebéből. A kibontott kendő tele volt fogarannyal, amin még a homok is rajta volt.
- A látottak úgy fejbe vágtak, hogy rögtön arra gondoltam, sírrablókkal hozott össze a sors. A kellemetlen szituációból kimentve magam azt mondtam, nem érek rá, menjenek isten hírével.
Amikor később tudomást szerzett a római kori kincsekről, rögeszméjévé vált, hátha a Seuso-tálat szorongatta a hóna alatt a különös idegen, akit a társával együtt elküldött. Nem hagyta nyugodni a dolog, megkereste Nagy Mihály régészt, akinek külföldön személyesen is szerencséje volt látni a páratlan szépségű ezüsttárgyakat. A tőle kapott részletes dokumentáció és a felnagyított rajzok alapján látott munkához. Egy egész esztendeig tartott, míg elkészült a gazdagon díszített tállal.
- Az eredeti Seuso-tál majdnem kilenc kiló színezüstből készült, és aranyozva van. Az én munkám díszítésében, a figurális ábrázolásokban, méretében és súlyában megegyezik az eredetivel, viszont nem ezüstből készült, ennyit nem tudtam rászánni. Az alapanyaga réz, amit aranyoztam. A másolatért, ha megvásárolják, ötmillió forintot kérek. Ha nem veszik meg, kiülök vele a teraszra, és ezen szalonnázom - mosolygott ironikusan a mester.
Eddig egyetlen gyűjtemény vagy múzeum sem vásárolta meg a nagy alkotói szenvedéllyel készített másolatot. A becsben tartott mű egyelőre készítője birtokában van.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

sfgsdfgtrhjopélkjh

(gwregwg, 2011.09.11 19:48)