Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Seuso-kincsek kálváriája II.

2007.12.31

Tóth Sándor

A Seuso-kincsek kálváriája (II.)
Battyáni Bermuda

Továbbra is "színfalak" mögött folyik a hazai műkincstörténet páratlan lelet-együttesével, a Seuso-kincsekkel kapcsolatos "műhelymunka". Úgy tűnik, a közvélemény egyelőre nem tudhat arról, hogy az országból egykor kicsempészett római kori ezüstkészlet visszaszerzésére évek óta mit tesz az illetékes szakminisztérium. Érdemleges tájékoztatást a kincs-üggyel összefüggő gyilkosság nyomozásáról a rendőrség sem ad ki.

A máig megoldatlan régészeti szenzáció és egyben különös bűntény ötödik éve ad állandó témát e sorok írójának. A többéves riportsorozat összegzése A Seuso-kincsek kálváriája címmel jelent meg az Árgusban (2004/1-2. lapszám). Ennek köszönhetően sikerült olyan tanút is megszólaltatni, akinek a rejtély megoldási kulcsa a birtokában lehet. Sokkal régebb óta, az idén pont 15. éve nyomoznak az Országos Rendőr-főkapitányság műkincsvédelmi zsarui a kincseket megtaláló amatőr régész, Sümegh József gyilkosainak a kézre kerítésére. Viszont e huzamos idő alatt az eddigi nyomozómunka nyilvánvaló eredményei ellenére sem sikerült a rendőrségnek a legfontosabb kérdést tisztáznia: kik ölhették meg a Seuso-kincsekért Sümegh Józsefet, és miként juttatták ki az országból a magyar koronázási ékszerek mellett talán a legértékesebb nemzeti műkincsünknek tekinthető római-kori ezüstkészletet. De nemcsak a hatóság maradt adós eddig kulcskérdések kiderítésével, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) a Seuso-ügyet előrevivő lépései sem hoztak eredményt. Pedig 1997 óta külön miniszteri biztos felügyeli a hivatalos teendőket. Több mint öt éve tízmillió forintos jutalmat is kitűztek annak érdekében, hogy a kincsek esetleg Magyarországon rejtegetett darabjai előkerüljenek. Sajnos hiába, a felajánlott milliók sem tettek csodát! Nem került elő egyetlen, a külföldre kijutott kincslelet visszaszármaztatásának megalapozottságát elősegítő tárgy sem. Érdemleges információk híján a hazai média sem tud sok újat a kincskálváriáról. Elcsitultak a tízmilliós jutalom növelését szorgalmazó hangok is. Hiába mondta el ismereteit egy eddig hitelesnek tekinthető tanú a Seuso-kincsek lelőhelyéről, az illetékesek részéről csak a lassú reakció jelei észlelhetők. Az idén meglehetősen későn, csak a nyár végén indult be az ásatás Szabadbattyán határában, ahol korábbi nyilatkozatok szerint a Seuso-kincsek feltételezett római kori tulajdonosának a palotáját tárják fel a régészek. A munkálatok itt 1993 óta folynak, de konkrét bizonyítékok nyomára még tudomásunk szerint nem bukkantak a szakemberek.
Ki tudja, hány évet igényel még a Seuso-kutatás hasonló tempóban. Anélkül, hogy sürgetni szeretnénk bárkit, néha felmerül egy kérdés: Vajon nem olyan-e ez nekünk, mint a Bermuda-rejtély?

"A bilik nem kellenek!"

Nemrég jelentkezett egy súlyosan beteg asszony, azt állítva, ismeri Sümegh József titkát a Seuso-kincsekről. Az egykori taxisnőnek konkrét információi vannak a római kori ezüstkészlet lelőhelyéről.
A 63 éves Katikát kórházban kezelik. Többször is felkerestük ott, és gyógykezelés közben otthonában. Beszélgetésünk során megpróbálta felidézni 28 évvel ezelőtti ismeretségét a Kőszárhegy melletti Borbély pincében 1980. december 17-én felakasztva talált kincsvadásszal.
- 1976 tavaszán vagy őszén (az évszakra pontosan nem emlékszem) a Polgárdi-ipartelepekhez tartozó kőbánya vezetőjének voltam a sofőrje - mesélte az asszony. - Egy közös ismerősünknél a közeli Tácon találkoztam először Sümegh-gel. A tízgyermekes család közvetítésével, akiknél megismerkedtünk, próbált nekem eladni egy kisebb padlóváza nagyságú kancsót. Ezer forintot kért a rongyokba csavart, szürkés-feketés színű fémkancsóért, amit eszem ágában sem volt tőle megvenni.
A taxisnő, mivel tudott a Tác melletti Gorsiumban a régészeti ásatásokról, elmondása szerint kicsit meg is ijedt az elé tett "tömör kikészítésű" dísztárgytól, amelynek tetején egy ugrásra kész szarvas vagy hozzá hasonló vadállat volt. Rögtön megkérdezte újdonsült ismerősétől, az ásatásokról való-e a kancsó. A fiatalember tagadólag rázta a fejét: "Igaz, hogy egy rövid ideig segédmunkásként dolgoztam ott, de ez nem onnan van." Majd kisvártatva hozzáfűzte, azért kívánt túladni a tárgyon, amit egy juhász barátjával együtt talált, mert egy fillérje sincs. Katalin asszony a táci sokgyermekes családot annak idején patronálta, különböző adományokat szállított nekik. Úgy tudja, Sümegh-gel valamilyen rokonságban voltak.
Az "üzlet" elmaradásából Sümegh nem csinált gondot. Ismerősei kérésére Katalin vállalkozott arra is, hogy hazavigye Polgárdiba. Lerövidítve a távot, a régi hadiúton haladtak. Tác határában Sümegh egy nyárfás részre mutatott, hogy a kancsót ott találta. (Mint később kiderült, ez nem volt igaz - A szerk.)
- Közöltem vele, nem érdekel, hol találta, nekem akkor sem tetszik a kancsó - folytatta az emlékezést az asszony. - Polgárdiban a legelső utcában szállt ki a kocsiból, de mielőtt elköszönt, még megemlítette, hogy szeretne velem találkozni, valamit megbeszélni. Másnap teljesen véletlenül találkoztunk, amikor egy biztosítékcsere miatt megálltam az autóval. Sümegh József rám köszönt, érdeklődött, mi újság, majd azzal hozakodott elő, lenne egy kis fuvarja a közelben, segítenék- e neki. Azt is őszintén hozzátette, sajnos nincsen rá pénze. Mivel állami kocsival voltam, kisebb szívességet meg tudtam tenni, de hosszabb utat nem. Valami nagy bajra is hivatkozott. "Na jó, akkor ugorj be a kocsiba!" - válaszoltam neki. A 70-es útról letértünk az egyik utcába, majd jobbra egy zsákutcába hajtottunk, s egy nejlonkészítő házának az udvarában álltunk meg. A Sümegh azt mondta, van itt egy tartozása, és bement a házba. A hatalmas épületnek mintha tornya is lett volna. Rövidesen egy barna, félrefésült hajú férfivel jelent meg, veszekedtek. A férfi szólt, hogy vigyem innen, mert nagy baj lesz. Már a kocsiban mesélte el a Jóska, ez az ember passzolt el azokból a régiségekből, amit ő talált, de nem akar fizetni. Onnan számítva a harmadik háznál, ez egy parasztház volt hátul juhhodállyal, újból megálltunk. Az a juhász élt ott, akit már említett. Engem nem akart beengedni, de a Sümegh meggyőzte, hogy egy nagyon jó barát vagyok. Nagy kosz volt mindenütt, legbelül egy kisebb helyiség úgy nézett ki, mintha régiségbolt lett volna. A Józsi kihozott egy nagyon régi papundekli bőröndöt és felnyitotta. Kisebb kancsók voltak benne és nagyobb tálak. Mély tálhoz hasonlítottak, a peremükön és a közepükön díszekkel, elszórtan különálló kis figurákat ábrázoltak. Hasonlított a szűrkés-sötétes kinézetük a nagy kancsóéhoz, amit Sümegh Tácon akart eladni nekem. Csészealjhoz hasonló, kisebb tálakat is tartalmazott a bőrönd. Egy kis lábakon álló, vödörszerű edényen megfigyeltem, hogy a fogantyúján három bogyó- vagy gömbszerű díszítés volt. Ez az edény tele volt alumíniumszínűnek tűnő fémpénzzel. A pénzérmének - amit kértem, hogy közelebbről is mutasson meg - pálcikaszerű betűk voltak az egyik oldalán, a másik oldala pedig egy markáns arcú, dús hajú férfit ábrázolt, a fején babérkoszorúval.
Katalin asszony elmondása szerint Sümegh József egy másik bőröndöt is kihozott a házból, amelyben nagyobb, körülbelül másfél literes kupák rejtőztek. A tetejüket fedő fedte, díszítettek, míves kivitelűek voltak.
- Vajon miért mutatta meg Sümegh, hogy mi van a bőröndökben? - érdeklődtünk interjúalanyunktól.
- Talán attól tartott, nem viszem tovább, ha eltitkolja előlem a kofferek tartalmát - adta meg a választ Katalin asszony, majd folytatta történetét. - Az egyik bőrönd még három kardot is tartalmazott. Kettő egyenes, széles pengéjű volt és Valakban végződött.Aharmadik félhold alakú volt.Amarkolatukat kövek ékesítették. Nekem is nagyon tetszettek. Megragadtam az alkalmat, és megjegyeztem, sok neki a három kard. Adjon nekem egyet cserébe, és akkor kvittek vagyunk a fuvardíjjal. Nagyon emlékszem, ahogy rám nézett, egy pillanatra elgondolkodott, majd a következőket mondta: "Ne haragudjál, kérjél bármit, szívesen odaadom. De ne kérd a kardot, mert ezeket odahaza a heverőm fölé akarom helyezni. Két oldalt a kettőt, s középre a görbe kardot." Finom szavakkal a tudomására hoztam, hogy a "bilik" nekem nem kellenek. Ismét rám emelte a tekintetét, talán azt fürkészte, haragszom-e rá. Újabb kéréssel állt elő: a bőröndöket Kőszárhegyre, egy pincébe kellett elvinnünk, amelynek a kulcsát a juhásztól kérte el.

Hol van a római alagút?

- Szabadbattyánból kiérve Kőszárhegy felé tartottunk. Mielőtt beértünk a faluba, egy pincesorra hajtottunk fel, majd megálltunk a legutolsó pincénél - idézte fel az útvonalat az asszony.
- A hegyoldalból tisztán látni lehetett a 70-es úton közlekedő autókat. Emlékszem, a közelben volt egy homokbánya is. Jóska kinyitotta a pinceajtót és felém fordulva a következőket mondta: "Maradj itt! Figyeld, nem jön-e valaki utánunk!" Különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam a szavainak, mivel akkor fel sem fogtam, mi lehet ez az egész. Pár perc múlva hívott a pincébe, de én nem mentem. Végül megfogta a bőröndöket és bevitte a régi építménybe. Visszavittem Polgárdiba, ahol a temető közelében szállt ki az autóból. Csak később tudtam meg, hogy ott a közelben lakott a volt földrajztanára. (Födelmesi Istvánról van szó, akivel nemcsak az éremgyűjtés fűzte össze Sümeghet. Már a tanár úr is elmondta: egykori tanítványa két kancsót és egy tálat mutatott meg neki a Seuso-kincsekből - lásd előző cikkünket az Árgus 2004/1-2. lapszámában - A szerk.)
A polgárdi fiatalember másnapra ismét találkozót kért Katalintól. Előbb újból a juhászt keresték fel, ahol egy hátizsákot rakott az autóba Sümegh. A taxisnőt érdekelte, mi van a zsákban. Azt a választ kapta: kőműves szerszámok. Sümegh József egy percig sem titkolta, a szerszámokkal a két bőröndnyi régiséget kívánta elrejteni a borospincében.
- Amíg ő lement a pincébe, figyeltem az utat. Egyszer csak egy fekete autó jelent meg a homokbánya felől. Lelassított, kiszállt belőle valaki és felém távcsövezett. Láthatta, hogy én is arra nézek, visszaugrott a kocsiba, amiben négyen ültek és elhajtottak - számolt be a gyanúsnak vélt momentumról interjúalanyunk. Mivel megijedt, hogy követték őket, megpróbált magyarázatot kérni Sümegh-től, aki azzal volt elfoglalva, hová rejtse a pincében a kincseket.
- Először egy üregszerű lyukra mutatott, hogy oda dugja be őket, majd lefedi malterral és elsimítja. Arra is gondolt, hogy a lépcső alá falazza be az edényeket. Studírozott azon is, hogy a pince oldalában vagy a szőlőben földeli el őket.
Már a pince előtti nagy diófa alatt ültek, amikor Sümegh-nek az ötlött eszébe, hogy a terebélyes fa alá ássa el a bőröndök tartalmát. Katalin azonban továbbra sem mondott le arról, hogy valamiféle választ kapjon: mitől tart a fiatalember? Miért kérte előző nap is, figyelje, nem követik-e őket? Sümegh, látva, hogy nem bújhat ki a magyarázat alól, először közölte, a régiségeket nem Tác határában találta, mint azt korábban állította, hanem a kőbányánál.
- Elmondta, hogy régi leírásokat tanulmányozott. Könyvtárba, múzeumokba is járt, hogy minél több információt szerezzen. A leírásokból rájött, hogy Tác (pontosabban Gorsium - A szerk.) mellett a római korban hadiutak futottak, valamint a környező, kisebb hegyek gerincén áthaladó út mentén szőlőspincék voltak. Vett egy fémkeresőt, amivel kutatni kezdte a környéket. Eközben egy helyen beszakadt alatta a talaj, így bukkant egy alagútrendszerre vagy labirintusra, amely olyan széles volt, hogy egy teherautó is elfért volna benne. Az alagútban mélyen benyomódva szekérkerék lenyomata is vezetett. Hajtotta a kíváncsiság, hogy beljebb merészkedjen. A földalatti "folyosó" bejáratát is megtalálta, melynek közvetlen közelében hatalmas utazóládákra akadt. A ládák nagyméretű, súlyos edényeket s rengeteg apróbb tárgyat tartalmaztak. Rákérdeztem, hogy a nála levőket ott találta-e. Igennel válaszolt.
Ez alkalommal beszélt az akkor 20 éves Sümegh József először és utoljára a saját körülményeiről a taxisnőnek. Elkeseredve szólt arról, milyen szegénységben élnek. Szégyenkezve említette meg alkoholista édesapját.
"Azért vettem a fémkeresőt is, mert eltökéltem, ki akarok törni a nyomorból. Hidd el, nincs más lehetőségem!" - hangsúlyozta, majd nyomatékkal hozzátette: "Ezt a kincset én megtaláltam, ebből meggazdagodok."
- Úgy érzem, határozott célja volt már 1976-ban a leletekkel. Furcsa, de még azt is hozzátette: ha nem sikerül neki, lehet a fán fog lógni, ami alatt ültünk.
Katalin a bizalmas kinyilatkozás után próbálta rábeszélni Sümegh-et, vigyen be a múzeumba mindent, amit talált. Pénzhez juthat ezen az úton is. Ő azonban nem hitt abban, hogy a hivatalos utat betartva pénzt kaphat. Attól félt, hogy elveszik tőle, amit talált, sőt a fizetség helyett börtönbe is zárhatják. Pedig más miatt is sürgősen kellett neki a pénz. Állítólag gyereket várt tőle egy lány, akit nem szeretett. A magzatot el kellett volna vetetni, mert már volt egy gyűrűs menyasszonya.
Interjúalanyunk lényegesnek tartotta, hogy leírja, milyennek látta női szemmel Sümegh Józsefet, amit röviden így foglalt össze:
- Jóska hallgatag fiú volt. 185 centi magas lehetett, elég sovány és hajlott hátú. Ha ideges volt - s ezt ismeretségünk alatt többször is tapasztaltam -,szinte dadogva beszélt. Nagyon könnyen lehetett ugratni, ezért mindenki úton-útfélen gúnyt űzött belőle. Nem is nagyon hiszem, hogy voltak igazi barátai. Nem volt egy Don Juan, a kinézete lehet, hogy ingerelt másokat, de a lelki világa szép és emberi volt.

Segített a régész

- A következő alkalommal - ami lehetett egy vagy két hét is - Polgárdi-ipartelepeken, a bányánál találkoztunk - emlékezett vissza az asszony. - A keverőtelep melletti műútnál az ott dolgozó sofőrökkel beszélgettem. Egyszer csak látom, integetve, lélekszakadva jön felém a Jóska. Megjegyzem, a találkozásainkat próbáltam mellőzni, mert a kinézete miatt cukkoltak vele a kollégák: "Itt az udvarlód, a szépséged!"- meg ehhez hasonlókat mondtak.
"Mi van már megint?" - kérdezte a taxisnő. Mire Sümegh kissé akadozó szavakkal arra kérte, üljenek be a kocsiba. A közeli Somlyó felé haladtak, ahol az oroszok által épített katonai út is vezetett, s itt-ott hobbikertek is voltak. Miután egy helyen megálltak az autóval, Katalin ismét feltette a kérdést: "Mondd, mi van?" Utasa már láthatóan nyugodtabb volt és a következőket újságolta el: "Képzeld, a ruszkikkal volt egy üzletem. Lehet, hogy hülyének néztek. De mondd meg? Ugye, nagyon okos voltam?" "Attól függ" - hangzott a válasz. Sümegh előre mutatott a vízi átjáró felé, majd így folytatta mondandóját: "Ott lett volna egy találkám tegnap este tízkor a ruszki tisztekkel. Az alagútban talált cuccokból (a Seuso-készlet tárgyai - A szerk.) adtam volna el nekik. A fűben kúszva, lapulevelek alól lestem ki őket. Meglepett, hogy két irányból is jöttek a lőszerraktár felől, a nagy reflektorokkal felszerelt autóikkal. Ha felfedem magam, lehet, most nem beszélünk, mert kinyírtak volna."
Kérdéses, hogy Sümegh és az orosz tisztek kapcsolata a továbbiakban miként alakult, befolyásolhatták-e külső körülmények. Egyes feltevések szerint az orosz kapcsolatnak a kincsvadász halálában és a Seuso-készlet külföldre juttatásában is szerepe lehet. De térjünk vissza ahhoz, mit akart elérni Sümegh a találkozás során.
"Most még őszintébb leszek hozzád, megmutatom a helyet, ahol a kincsekre találtam." - fordult jelentőségteljesen a taxisnőhöz. "Jó volna továbbszállítani őket, nehogy máséi legyenek. Nagyon félek, mert többször észleltem, hogy figyelnek." Sümegh kalauzolásával egészen a bánya közelében levő hegyig autóztak, ahol nagyon jó út vezetett. (A pontosabb helyszínt az adatközlő nem részletezte, mert könnyen megtalálható lenne - A szerk.)
- Megmutatta, hol találta meg az alagutat. Közölte azt is, kinézte már a helyet, ahová el akarja rejteni a kincseket. Rám és az autómra lenne szüksége, hogy áthordjunk mindent az alagútból. "Figyelj - mondtam neki -, hogy képzeled azt, hogy nem vesznek észre. Bárki megláthatja a sötétben az autó lámpáját. A múltkor is követtek, már akkor nagyon megijedtem. Mit gondolsz? Ez már vérre megy!" A félelmem miatt szinte veszekedve mondtam neki: "Nekem ez sok! Nem fizetsz, és könnyen ki is nyírhatnak bennünket. Ne haragudj, én ezt nem vállalom!"
Sümegh egyre csak nyugtatgatta társnőjét, hogy nem kell félnie, mindent eltervezett. A sötétben lámpa nélkül is végig tudnak menni a fehérlő sziklák mellett. Ha éjfélkor megkezdik a kincsek áthordását, mire világosodik, nagyobb részt végeznek vele. Katalin döntött: megismételte, nem tudja teljesíteni a kérést. "Igazad van, nem kényszeríthetlek." - válaszolt lemondóan a fiatal férfi, és még hozzáfűzte: - "Egy kérésem van, soha senkinek ne mondd el, mit tudsz!" Hazafelé tartva azt is megmutatta, hová kívánta volna elrejteni az áthordott kincseket. Sajnálkozott azon, hogy nemigen tud mást, akiben megbízna. Ezért lehet, hogy "aláás" a ládáknak és elsüllyeszti őket a homokos talajban.
A visszautasítás után Katalin asszony és Sümegh József érdemi kapcsolata véget ért. Az egykori taxisnőt akkor kezdték újra foglalkoztatni a titkos alagútról hallottak, amikor a Fejér Megyei Hírlap 2001-ben a Seuso-kincsekről írt.
- A hírlapban megláttam egy hasonló kancsót, mint amit a Sümegh Jóska akart nekem eladni - folytatta Katalin asszony. - Ekkor felhívtam a római kutatásokkal foglalkozó régész ismerősömet, Cserményi Vajkot. Neki elmondtam mindent, amit Sümegh-től hallottam az alagútról és az ott talált kincsekről. Rajta keresztül nemcsak az Országos Rendőr-főkapitányság műkincsvédelmi nyomozóival kerültem kapcsolatba, hanem ő is mellém állt. Segített igazolni, hogy amit a velem felvett bűnügyi jegyzőkönyvek tartalmaznak, valósak lehetnek. Elsősorban a Sümegh által talált alagúttal kapcsolatban különböző kutatásokat végzett, régi térképeket tanulmányozott, és maga is készített vázlatokat. Együtt is jártunk levéltárakban, múzeumokban és még földhivatalokban is, például Pannonhalmán, Veszprémben, Pápán. Tavaly januárban egy hétvégén beszéltem meg vele találkozót, hogy néhány információt az általa összeállított térképen, a helyszínen is pontosítunk. Hiába vártam. Már csak egy hozzátartozójától tudtam meg - aki a mobiltelefonján jelentkezett -, hogy elhunyt. Ha Cserményi Vajk ma is élne, állítom, közelebb állnánk a Seuso-rejtély megoldásához! - fejezte be a történetet Katalin asszony.

Babér vagy tövis?

A Sümegh-gel való egykori kapcsolatáról és a Seuso-kincsekkel összefüggő ismereteiről Katalin asszony a rendőrség lapját, a Zsaru Magazint is tájékoztatta, mivel más hivatalos fórumon keresztül nem sikerült eredményt elérnie az ezüstkészlet felkutatásában. A Zsaruban közölt cikkek után az ORFK nyomozói május 24-én felkeresték otthonában, és folytatólagosan bűnügyi jegyzőkönyvbe vették az általa elmondottakat. Elsősorban az érdekelte őket, hogy a név szerint említett, nemzetközileg is elismert, néhai Cserményi Vajk régésszel milyen elméleti kutatómunkát folytattak a Seuso-ügyben. Mennyire jutottak annak az alagútnak a "feltérképezésében", ahol Sümegh József a kincseket megtalálhatta.
- A két rendőrtiszt részéről nagyon pozitív hozzáállást tapasztaltam. Végre először azt is írásba foglalták, hogy ha az információim alapján a Seuso-kincsek még földben rejtőző darabjainak a nyomára bukkannak, akkor engem is megillet a megtalálói díj - újságolta Katalin asszony. Nem csinált titkot abból sem, hogy elmondta és megmutatta azt is a nyomozóknak, hol kell keresni a római alagutat, amelyben Sümegh a Seuso-kincseket megtalálta. A helyszínről azzal a feltétellel készítettek videofelvételt, hogy csak szerződéskötés ellenében használhatják fel további régészeti kutatásra.
A taxisnő biztos abban, ha útmutatásait a szakemberek követik, megtalálják az alagutat. A Cserményi Vajkkal folytatott kutatásaik során bizonyosságot szereztek arról, hogy az ezüstkincseket birtokló Seuso ki volt, és az asszony birtokában van a régésszel közösen készített, a római kort idéző térképvázlat a helyszínen végzett pontosításokkal. Azonosíthatók rajta azok a romos pincék, amelyekről Sümegh beszélt - ide akarta elrejteni az alagútból kihordott kincseket -, és az alagút bejárata, amely állítólag egy pincének volt álcázva.
Katalin asszony hangot kíván adni annak is: nem a rendőrségen múlik, hogy a Seuso-kincsek föld mélyén maradt darabjai egyelőre nincsenek meg. Hiányolja, a NKÖM részéről eddig senki sem igyekezett olyan szakavatott régésszel "összehozni" őt, aki az elmondása és a helyszín sajátosságai alapján a további kutatást elősegítő következtetéseket tudna levonni.
- Hiába volt éveken keresztül az ország hangos a Seuso-kincsektől! Miért hallgatnak az illetékesek? - teszi fel a kérdést Katalin, majd meg is válaszolja: - Talán, miután kudarcot kudarcra halmoztak, elgondolkoznak, mit rontottak el. Mire költöttek milliókat az adózók pénzéből? Római kori helyismeret és tudás nélkül csak tövisre lelnek babérok helyett. Még az a régésznő is, aki Szabadbattyán határában - lehet, hogy rossz helyen - keresi Seuso palotáját (a riportalany magánvéleménye, amit a régészeti feltárások alapján levont következtetések cáfolhatnak is - A szerk.). Ezzel kapcsolatosan a NKÖM korábbi minisztere engem válaszra sem méltatott. A további feltárásokra pedig kétmillió forintot kiutaltatott.
- A tudásomat kérték, a semmiért - sóhajtott fel Katalin. - Mondjak mindent bűnügyi jegyzőkönyvbe, büntethetőség terhe mellett. Amit eddig közöltem, csak az igazságot tartalmazza, amelyért még betegen is vállalom a büntetőjogi felelősséget. A Seuso-kincsek miniszteri biztosnőjétől, amikor nálam járt, kétmillió forintot kértem cserébe a kitűzött tízmillió helyett. Azt a választ kaptam: "Szó sem lehet róla!" (Bánkutiné Hajdú Éva miniszteri biztos szerint a kérést azért nem tudta teljesíteni, mert a tanú nem mutatta meg neki azt a helyet, ahol állítólag Sümegh József a kincseket rejtő alagutat megtalálta - A szerk.) Az ORFK műkincsvédelmi alosztályvezetője korábbi álláspontja szerint ők sem tudnak fizetni, de ha meglesznek a tárgyak, mindent elkövet a NKÖM-nél az érdekemben. Vajon mit jelent ez a minden? Soha senkit nem kértem, hogy elhiggye, amit a Seuso-kincsekről elmondtam. Csupán annyit kértem és kérek ma is, mivel a Cserményi régész úr meghalt, hogy egy hozzáértő Seuso-kutatónak is elmondhassam, amit tudok - említette fel még ma is aktuálisnak tartott igényét. - Talán vannak, akik attól félnek, hogy igazolódnának az állításaim? Biztos vagyok abban, hogy a Sümegh Józseftől származó információk pontosításával, igaz, sok földmunkával, de megtalálható lenne a kincsek egykori rejtekhelye. Még ott maradt tárgyak kerülhetnének elő, vagy a lelőhelyre vonatkozó ismeretek birtokába juthatnának a régészek.
Riportalanyunk úgy véli, hogy a Seuso-kincseket övező titkolózás helyett jobban össze kellene fogni az érdekelteknek. Ilyen jelentős nemzeti érték visszaszerzéséhez szükséges bizonyítékok felkutatásában nem árt, ha a hatóságok jobban bíznak azokban is, akiknek a segítségére szorulnak. Az pedig, hogy kinek mi az érdeme a Seuso-ügyben, csak utána dőljön el, ha megoldódik a kincsrejtély.
Álljon elő, aki tud valamit, és hozzá az illetékesek is úgy viszonyuljanak, ahogy kell! Nagybetegen már nem akar tovább levelezni minisztériumokkal és a nyomozó hatóságok felett felügyelet gyakorlókkal. Szeretné, ha az illetékesek mérlegelnének, s minél előbb döntést hoznának: kellenek-e konkrét információi, vagy nem. Úgy gondolja, egy mindkét fél jogait és kötelezettségeit rögzítő írásos szerződés kellő biztosíték lenne aNKÖMképviselőjével való együttműködésére.

***

Arra még a gyógyítóktól is nehéz lenne választ kapni, hogy riportalanyunk a továbbiakban meddig képes a Seuso-rejtély feltárásában az ügyben legilletékesebbekkel együttműködni. Még ma is kérdés: kit mennyire sürget az idő.

 Forrás:

http://www.argus.hu/2004_11/seuso.htm

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

pontpontpont

(bb, 2013.11.18 14:29)

Ő tényleg minden elmondott amit tudott.Nagynéném volt.Soha nem játszott a pénzre, ő nem olyan ember volt.Küzdött a rákkal és emellett még abba fektette energiáját hogy ebben az ügyben segítsen.Senki se várhatott volna többet.

mail@hiddel.hu

(jani, 2011.02.14 13:52)

nekem félmilla elég, küldjék,és mondom!

kkyksk

(Alias , 2010.11.02 12:32)

Nem rossz a történet! Hát csak 2 milliót kellene adni volt taxis Kati néninek és meg lennének a többi seuso kincs műemlék darabok...és milliókhoz, vagy milliárdokhoz jutnánk.Lehet hogy érdemes lenne megpróbálni...Ilyen egyszerű lenne??