Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A régész nem kincsvadász

2007.08.13

A régész nem kincsvadász

 

Kép

A szegedi vártemplomban most föltárt sírokból előkerült nemesfémtárgyak értéke nem forintosítható

A tatárjárás-kori pénz a leggyakoribb kincslelet az Alföldön. Az időszámításunk előtt tízezer év óta lakott Tiszántúl és a Duna–Tisza köze alapján hazánk régészeti nagyhatalom. Az itteni értékek föltárását segíti a laikus leletmentő, s rombolja a fémdetektoros fosztogató – derül ki rögtönzött kincsvadászati körképünkből.

 

Kincslelet, pontosabban 1550 tatárjárás kori pénzlelet fűződik Törőcsik István nevéhez. Eperjes határában járt 1998-ban az akkor régész technikusként, ma az Ópusztaszeri Történeti Emlékpark közművelődési munkatársaként dolgozó Törőcsik István, mikor megpillantott a szántóföldön néhány zöldes színű, a kisujjunk körméhez hasonló méretű fémdarabot. Felfedezését bejelentette, s a szentesi múzeum munkatársai, Szabó János József régész vezetésével, összegyűjtötték a tatárjárást megelőző évtizedek kereskedelmi viszonyairól is sokat eláruló leletanyagot.

– A régészet nem kincsvadászat, bár a XVIII. században annak indult. Ma a kutató célja a letűnt történelmi korok társadalmának és gazdaságának a rekonstruálása – magyarázza Horváth Ferenc régész. Vagyis a különböző földrétegekből sajátos összefüggésben előkerülő lelet – a virágpollentől és állatcsontoktól kezdve a kerámia és házmaradványokon át egészen a háztartási hulladékig vagy épp a kincsleletig – egy-egy mozaikkocka, amely alapján összeállítható egy kép az „egyszervoltról".

 

Az aprólékos és pontos feltáró munkára európai hírű ásatási módszert dolgozott ki és alkalmazott Horváth Ferenc, aki húsz éven át kutatott a szegvári tűzkövesi, illetve a Vásárhelyhez közeli gorzsai ásatásnál – mindkét helyen gazdag újkőkori (7-7,5 ezer évvel ezelőtti) leletegyüttesre bukkanva. De a nagyberuházásokat, így például az autópálya-építést kísérő kötelező leletmentésnek is köszönhető érték: így került elő például a csengelei kun vezér sírja – lóval és teljes fegyverzettel. Laikusok segédmunkásként (a tárgyak tisztításakor, cserépmosásnál, a föld elhordásánál) segíthetik a régész munkáját. Illetve bejelentőként.

– Egy marék cserepet hoztak be a múzeumba három hete, s azóta kiderült: valószínűleg a Csongrád és Szentes közötti Árpád-kori erődítmény egy részére bukkanhatunk, ha a bejelentő által vázolt – egyébként régészeti topográfiai adatbázisunkban nem szereplő – területen elkezdődhet az ásatás – érzékelteti Béres Mária régész, a szentesi múzeum igazgatója, miért kulcsfontosságú, hogy fölhívjuk a figyelmet arra, ha valahol lelőhelyet sejtünk. Ezt egyébként törvény is előírja, sőt: az ingatlantulajdonosokat az építkezés kezdete előtt leletmentésre is kötelezhetik. Az ezt a munkát is felügyelő Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szegedi irodájában dolgozott 2000–2007 között Béres Mária.

Ottani tapasztalata, hogy megyénkben is föl-föltűnnek a fémdetektoros keresők. Ők az amatőr régészek vagy műgyűjtők megbízásából a traktorcsapágytól kezdve az ezüst ruhadíszig „magukhoz szippantanak" minden fémtárgyat, s ezzel a barbár munkával összezagyválnak, így a tudomány számára értéktelenné tesznek lelőhelyeket. Bár a hivatal együttműködik a nemzeti parkok őrszolgálatával, s tud a lelőhelyek fosztogatóiról, de csak utólag, ugyanis Béres Mária sem hallott tettenérésről, márpedig csak ilyen esetben bünteti a törvény e bűncselekményt.

Forrás:

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/a_regesz_nem_kincsvadasz_/2024173/