Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A másfél száz víz alatti lelőhelyből eddig keveset tártak fel

2006.08.06

Kincskeresés a zavaros vízben

A másfél száz víz alatti lelőhelyből eddig keveset tártak fel

Népszabadság • Ötvös Zoltán   • 2006. augusztus 8.

 

 

Olykor büdös, de mindenképpen zavaros, iszapos vízben, ráadásul búvárruhában nehéz a mozgás. A kezét is alig látja az ember, nemhogy a mederben évszázadok óta pihenő leleteket.

 

 

 

Tóth János Attila személyére szabott őrületként beszél a búvárrégészetről, egy olyan munkáról, amelyet alig néhányan űznek csupán hazánkban. Különös vonzódása gyerekkorának helyszínén, a Szigetközben alakult ki. Folyton a Dunát nézte, ismerkedett az őserővel, kutatta titkait.

Az ELTE-n régészként végző szakember 2002-ben indította első nagyobb víz alatti feltárását a Balatonon. Az első ilyen jellegű hazai régészeti munka azonban nem az ő nevéhez fűződik. Elsőként a múlt század nyolcvanas éveinek közepén, Bölcske mellett egy római kori hídfőállás maradványait tárták fel.

A bronzkorban a Balaton a mainál mintegy másfél méterrel sekélyebb volt, ennek köszönhetően a Tihanyi-félsziget környezetében akkortájt több kisebb sziget virult. Négy évvel ezelőtt a Tihanyi-félsziget nyugati oldalánál, az egyik lelőhelyen az időszámítás előtti második évezred közepéből származó kerámiatöredékeket és állatcsontokat gyűjtöttek a kutatók. A leletek arra utaltak, hogy a százszor száz méteres területen egykor az úgynevezett dunántúli mészbetétes kerámia kultúrájához tartozó népesség élt. A kutatás igazolta azt a feltételezést is, hogy a tó vízszintje az elmúlt évezredek során több métert ingadozott. Ugyanakkor a Tihanyi-félsziget nyugati oldalán fekvő, a középkori írásos forrásokban is említett Losta nevű helység víz alá került területének lokalizálása elmaradt. Egy 1727-ben készült felmérés megemlíti, hogy a félsziget nyugati oldalán, a mederben falmaradványok láthatók, a búvárok azonban középkori nyomokat nem találtak.

A pénzhiány persze gyakran nehezíti meg a munkát. Anyagi segítséget, szponzorok híján, legfeljebb a pályázatok nyújtanak. Tóth János Attila idén 1,1 millió forintot nyert a Nemzeti Kulturális Alapból a Tolna megyei Madocsa közelében, a Dunában talált hajóroncs kutatására. Két éve francia és szlovén segítséggel a Mosoni-Dunában török kori erődítést tártak fel.

Annak ellenére, hogy már 150 víz alatti régészeti lelőhely ismert, csak keveset vizsgáltak meg. Ennek egyik oka, hogy a kutatónak felettébb hiányos a felszerelése. Egy-egy kutatás előtt a régészek ma is csónakért kuncsorognak, sűrített levegős palackot kérnek kölcsön.

A következő nagyszabású feltárásra augusztus közepén kerül sor. Ez igazi szakmai szenzáció. Magyar-horvát együttműködésben Drávatamásinál 10-12, úgynevezett fatörzscsónakot tárnak fel. Ezek a nyolc-tíz méter hosszú, egyetlen fatörzsből kivágott úszó alkalmatosságok a középkorban fontos szerepet játszottak a folyami átkelésben, a termények szállításában. A terep ígéretes, hiszen innen már Árpád-kori kerámia mellett török kori rézkancsó is előkerült.

De még érdekesebb helynek tűnik egy Esztergom-közeli helyszín. Egyes feltételezések szerint a mohácsi vész után Mária királyné hajókra rakatta a királyi kincseket, hogy a biztonságosabb Pozsonyba vigye őket. Az esztergomi várkapitány azonban lövette a hajókat, kettő állítólag elsüllyedt. A helyi mondák szerint halászok kincsesládára bukkantak arrafelé. Ha a hajó valóban a közel félezer éve elsüllyesztett kincseskaraván maradványa, akár szenzációs leletet is kiemelhetnek a víz alól.

Poszterkiállítás nyílt az Olasz Kultúrintézetben a víz alatti régészetről. Az augusztus 25-ig látható kiállítás célja az utóbbi évek eredményeinek összefoglaló bemutatása.

 

Forrás:

http://www.nsz.prim.hu/cikk/413159/